Kiknek kedveztek a munkaügyi felügyelők?

Egyelőre hallgatás övezi az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség két, szerdán őrizetbe vett vezetőjéhez kapcsolható ügyeket. A nyomozóhatóság a vélelmezett személyi összefonódásokról – és az esetleges politikai vonatkozásokról – sem beszél.

Kezdeményezte a rendőrség az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség két, szerdán őrizetbe vett vezetőjének előzetes letartóztatásba helyezését – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyettes szóvivője tegnap. Csécsi Soma ennél több információval nem szolgált. A munkaügyi tárca szóvivője, Nothoff Ingrid is csak annyit mondott, hogy a vizsgálat lezártáig nem nyilatkoznak.

A főfelügyelőség elnökét, Papp Istvánt, illetve az ellenőrzési főosztály vezetőjét, Cseke Zoltánt szerda reggel fogták le, s a rendőrök több irodában házkutatást tartottak, és iratokat, valamint számítógépeket foglaltak le. A két vezetőt – négy másik munkatársukkal együtt, akiket már november elején büntetőeljárás alá vontak – hétrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Az eljárás már hónapok óta folyik, mert korábban névtelen feljelentés érkezett a rendőrséghez, amely szerint a közép-magyarországi felügyelőség munkatársai bizonyos cégek esetében – vezetői utasításra – eltekintenek a bírság kiszabásától. A bejelentő állította, hogy az engedély nélküli foglalkoztatás egyes vállalkozásoknál – amelyek vezetői megfelelő kapcsolatokkal rendelkeztek – több alkalommal is büntetlen maradt. Akkor nyomozást rendeltek el, a szervezet elnöke pedig vizsgálatot ígért.

A rendőrség azonban más törvénysértésre bukkantak: a felügyelőség a gyanú szerint olyan cégeknek adott ki „büntetlenségi” igazolást, amelyeket korábban megbírságoltak, és emiatt nem vehettek volna részt közbeszerzési eljárásokon, illetve nem juthattak volna állami támogatáshoz. Azt viszont egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni, hogy mely vállalkozásokról van szó, és a nyomozóhatóság a vélelmezett személyi összefonódásokról – és az esetleges politikai vonatkozásokról – sem beszél. Azt ugyanakkor nem zárják, hogy a korábbi pályázatokon nyertes cégeknél szükség esetén vizsgálódni fognak.

Az eddigi információk szerint hivatali visszaélés történt, ami mindössze három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható bűncselekmény. Ezt az a hivatalos személy követi el, aki kötelességét megszegve, illetve hatáskörét túllépve másoknak jogtalan előnyt biztosít. Tehát csúszópénzről egyelőre nincs szó, mert akkor vesztegetés miatt rendelték volna el a nyomozást. Ez azonban nem zárja, hogy az eljárás későbbi szakaszában esetleg kiderüljön: a gyanúsítottak valamilyen ellenszolgáltatás is kaptak. Ebben az esetben már nyolc év is lehet a büntetés, ha vezető beosztású hivatalos személyt vádolnak vesztegetéssel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.