Kik verték a tüntetőket 2006 őszén?

Nyomozást rendelt el a 2006. őszi bántalmazások ügyében hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanújával a Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn.

 A jelenleg rendelkezésre álló adatok, így részben a hírTV Célpont című műsora, részben pedig korábbi eljárásokban már beszerzett adatok alapján indult meg a nyomozás ismeretlen tettes ellen - mondta Balogh Zoltán az MTI azon kérdésére válaszolva, hogy feljelentés, vagy valami más nyomán rendelték-e el az eljárást. A nyomozás jelenleg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben 2006. őszén történtekre koncentrál.

A hírTV honlapján olvasható, hogy a nyomozás elrendelésére azután került sor, hogy "Célpont című műsorunknak egy leszerelt börtönőr nyilatkozott a 2006. őszén előállított emberek megkínzásáról és brutális bántalmazásáról a fővárosi Nagy Ignác utcai börtönben". Boglyasovszky Csaba, az intézet akkori parancsnoka parlamenti bizottsági meghallgatásán azt állította, hogy csak később értesült a történtekről, a hírTV-nek nyilatkozó börtönőr elmondása szerint azonban a dandártábornok szemtanúja volt a történteknek.

"Az áldozatok azt mondták, hogy nem a rendőrök, hanem a Nagy Ignác utcában szolgálatot teljesítő bv-őrök bántalmazták őket. A hivatalos jelentésbe parancsnoki utasításra mégis az került, hogy a rendőrök verték meg őket az elfogáskor" - olvasható a hírTV honlapján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.