Kifosztották Magyarország legjobban őrzött épületeit

Hét vadonatúj laptop mellett több tucat számítástechnikai eszközt lopott ki egy nő a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból a rendőrség gyanúja szerint. A raktárosként dolgozó hölgy állítólag Magyarország legjobban őrzött épületéből lopott. Ügyvédje szerint csak a hiányt próbálják ráverni.

Nyomozást indított a rendőrség a Fidesz-frakció ellopott hét laptopjának ügyében – tudta meg az Átlátszó. A laptopok idén márciusban érkeztek a Képviselői Irodaház raktárába, ahonnan nyomtalanul eltűntek. A számítástechnikai eszközök értéke 1,75 millió forint volt. A nyomozás során kiderült, hogy nemcsak hét laptopnak, hanem 74 számítógépnek és öt monitornak is nyoma veszett.

A számítástechnikai eszközöket úgy sikerült ellopni, hogy az Országgyűlést és a Képviselői Irodaházat is kiemelt figyelemmel őrzik. Az Országgyűlési Őrség 370 fős fegyveres testület, s ők felelnek a Parlament, a Képviselői Irodaház és az Országgyűlési Hivatal intézményeinek biztonságáért is. Valaki azonban kijátszotta még őket is. Az eltűnt számítógépek miatt hamar nyomozásba kezdtek, az egyik laptopot egy hirdetési oldalon meg is találták. Az eladó révén jutottak el a nyomozók a Képviselői Irodaház raktárosáig. A hatóságok szerint a nő lophatta el az összes számítástechnikai eszközt.

„A rendőrök most már úgy gondolják, hogy nemcsak a 7 laptop, hanem a Parlamentből hiányzó 74 asztali számítógép és 5 monitor is az ügyfelem révén tűnt el” – mondta a portálnak a nő ügyvédje, Galsa Péter. Az ügyvéd elmondása szerint a rendőrség úgy véli, hogy a raktáros 2015 októbere és 2016 januárja között nagyjából minden műszakja alatt kihozott egy eszközt. Galsa érdekesnek tartaná ezt, ahogy azt is, hogy a hatóságok egyelőre nem tudják megmondani, hogy tudta a raktáros kijátszani a biztonsági rendszert. A meggyanúsított nő tagadja a bűnösségét.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.