Kifizettetnék a fideszesekkel a Simicska elleni óriásbuktát

Az MSZP felszólította Tarlós István főpolgármestert és a fideszes budapesti képviselőket, hogy saját zsebből fizessék ki azt a több mint 600 millió forintot, amit "megfeszített ostobasággal sikerült a fővárosiak nyakába varrni" a Mahír-oszlopok elbontásával.
Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem fordulhat elő az a pofátlanság, hogy a budapestiekkel fizettetik ki a ezt az összeget. Horváth Csaba szerint ezért a kormánypárti politikusoknak kellene állnia a kártérítést, ami fejenként mintegy 30 millió forint lehet.

Kiemelte, az MSZP már decemberben felhívta a figyelmet arra, hogy a városnak a bontás előtt végig kellene járni a jogi utat. "Értelmes emberek először mérnek, aztán vágnak" - mondta.

Ez elég drága játék volt
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az MSZP képviselője szerint a 3-as metró felújítása ügyében jelenleg a "kérdés az, hogy ki lophatja el a metrópótlóbuszok árát". "Különböző lobbicsoportok most azon mesterkednek, hogyan tudnak koncepciót gyártani arra, hogy ki legyen a befutó" - fejtette ki, hozzátéve, a kiadások csökkentése láthatóan nem érdekel senkit a kormányoldalon.

Horváth Csaba emellett kifogásolta, hogy a főpolgármester szerinte bizonytalan forrásokra írta ki a metrófelújítási tendert.

A szocialista politikus szólt arról is, hogy szerintük a város minden korábbinál koszosabb, a helyzetet pedig tovább ronthatja, ha a főpolgármester elfogadja a kormány által javasolt hulladékgazdálkodási változtatásokat. "Ha Tarlós le tudja vezetni, hogy 2 milliárd forinttal kevesebből tisztább lesz a város én magam fogom felterjeszteni irodalmi Nobel-díjra" - mondta.

Az MSZP budapesti képviselője megjegyezte még, hogy szerinte a főpolgármester valójában szégyelli magát, amiért "politikai döntéssel" újra Dörner Györgyöt nevezték ki az Új Színház élére. Horváth Csaba szerint az is látszik, hogy a "főpolgármesternek nincs kedve a kultúrával foglalkozni". "Nem nagyon jár színházba, én nem szoktam vele találkozni, más se nagyon, lehet, hogy gyerekkorában kifárasztotta a családi program és most már ezt nem veszi igénybe" - mondta az ellenzéki képviselő Tarlós Istvánról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.