Kiengedték az előállított diákokat

A rendőrség csütörtökre virradóra elengedte mind a három, a diáktüntetéssel kapcsolatban előállított diákot a IV. kerületi rendőrkapitányságról a távirati iroda helyszínen tartózkodó munkatársa szerint.

Az MTI értesülése szerint a három előállított diák közül az egyik fiatalkorú. A két kiengedett nagykorú diák az V. kerületi Rendőrkapitányság elé ment, társaik egy kis csoportja ugyanis itt várt szabadulásukra.

A BRFK a Police.hu honlapon közzétett tájékoztatása szerint a szabálysértési hatóság gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt figyelmeztetésben részesítette a Budapest V., Széchenyi Lánchíd hídszerkezetéről, illetve a Budapest V., Széchenyi Lánchíd pesti hídfőjétől 2012. december 19-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságára előállított három fiatalembert.

A meghallgatása során egy 17 éves budapesti lakos, a 23 éves T. János ófalui lakos és a 25 éves B. Richárd debreceni lakos nem ismerte el a szabálysértés elkövetését. Az előállítottak ruházatának átvizsgálásakor a 17 éves fiatalembernél egy darab, B. Richárdnál két darab kést talált, majd foglalt le a rendőrség a közlés szerint, ellenük rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt feljelentést tesz a bíróságon.

A szabálysértési határozatok átvételét követően a három fiatalember 2012. december 20-án 1 óra 55 perckor elhagyta a rendőrkapitányság épületét – közölte a BRFK.

A diáktüntetéssel kapcsolatban előállított Barabás Richárd, a Hallgatói Hálózat tagja (b) és Tóth János diák (j) kiengedésük után a szabadulásukra várakozó csoporthoz érkeznek
Budapest, 2012. december 20. A diáktüntetéssel kapcsolatban előállított Barabás Richárd, a Hallgatói Hálózat tagja (b) és Tóth János diák (j) kiengedésük után a szabadulásukra várakozó csoporthoz érkeznek az V. kerületi Rendőrkapitányság elé 2012. december 20-án. A fővárosba szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folytatásaként a Lánchídon néhány száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul, ahonnan a rendőrség három diákot előállított. MTI Fotó: Marjai János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.