Kiebrudalják a 'fémtolvajokat' a hulladékszigetekről

„Bűnmegelőzési céllal” holnaptól Budapest összes kerületében együtt gyűjti a műanyag- és a fémhulladékot az FKF Zrt. A szelektív-hulladékgyűjtő szigeteken továbbra is megmarad az öt darab tartály, csupán annyi lesz a változás, hogy a sárga színű műanyag- és a szürke fémkonténerbe egyaránt be lehet dobni mindkét szemétfajtát, melyeket az ürítés után különválogatják és újrahasznosítják. Az FKF Zrt. ezzel az intézkedéssel azt szeretné elérni, hogy ne borítsák fel a tartályokat a visszaváltható alumíniumdobozok megszerzése érdekében, ezáltal pedig nagyobb legyen a tisztaság és nyugalom a konténerek környékén.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. idén januárjától kísérleti jelleggel bevezette a fém- és a műanyaghulladék együttgyűjtését Budapest két kerületében, Kőbányán és Csepelen. Az első hallásra (épp a szelektív gyűjtés lényegét illetően) szokatlannak tűnő kezdeményezés sikeresnek bizonyult. Ennek alapján az FKF Zrt. úgy döntött, hogy az intézkedést kiterjeszti az egész fővárosra abból célból, hogy ezzel szolgálja a lakosok nyugalmát és a környezet védelmét – tájékoztatta lapunkat Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. kommunikációs vezetője.

A június 9-től, azaz e hét csütörtöktől fokozatosan bevezetendő új gyűjtési rendszer azért vált szükségessé, mert az utóbbi időben egyre több lakossági panasz érkezett a társasághoz arról, hogy sokan felborítják a fémhulladék-gyűjtő tartályokat a visszaváltható alumíniumdobozok megszerzése érdekében. Ennek a problémának az orvoslására született az a megoldás, hogy a fém- és a műanyaghulladék-gyűjtő tartályok kölcsönösen használhatók mindkét fajta szemétre. A műanyagot ugyanis az FKF Zrt. hulladékszállító járművei naponta szállítják el, ezért nagymértékben csökken az idő, és ezáltal az esély arra, hogy felborítsák a konténereket. A fémet korábban kéthetente vitték el, ami nagymértékben tette lehetővé, hogy azokat többször is feldöntsék a „zsákmányszerzés” érdekében.

Az intézkedés további előnye, hogy a műanyag- és a fémhulladék együttgyűjtésére két konténer áll rendelkezésre, ezáltal jelentősen csökken a túltelített edények száma.

A szelektív-hulladékgyűjtő szigeteken egyébként továbbra is öt konténer üzemel majd. A sárga színű műanyag-, valamint a szürke fémgyűjtő-tartály továbbra is megmarad. Költséghatékonyság szempontjából ugyanis fontos tényező, hogy nem kell bevonni a tartályokat és erre külön pénzt költeni. A változásról a tartályokra kihelyezett figyelemfelhívó táblák tájékoztatják a budapestieket, és jelzik, hogy pontosan hova lehet bedobni a fém- és műanyaghulladékot.

Szűcs panni elmondta azt is, az FKF Zrt. a környezetvédelmi előírások betartása mellett fontosnak tartja az átlátható, jogszabályoknak megfelelő működést, ezért a szelektív gyűjtésből származó anyagok újrahasznosítását évek óta a közbeszerzéssel kiválasztott partnerének segítségével valósítja meg. Az egybegyűjtött fém- és műanyaghulladékot az FKF Zrt. kukásautója e partner telephelyére szállítja, ahol megtörténik a kézi különválogatás. Azzal a céllal, hogy a szelektált hulladék másodnyersanyagként visszakerüljön az ipari termelésbe.

A X. és a XXI. kerületben bevezetett kísérleti intézkedés sikeres volt, az FKF Zrt. ezért döntött úgy, hogy mostantól Budapest összes kerületére kiterjeszti azt. A társaság emellett számít a lakosság véleményére és tapasztalataira, melyeket az FKF Zrt. 06 40 353-353-as kékszám tehetnek meg.

A fenntartható italosdoboz

„Oktatónap az újrahasznosításért – A fenntartható italosdoboz” címmel tart holnap környezetvédelmi és szemléletformáló rendezvényt a BevCanEast, azaz az Európai Fém Italosdoboz Gyártók Szövetségének kelet-közép-európai szervezete. A szervezők népszerűsíteni szeretnék a Budapesten működő lakossági szelektív-hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás helyes gyakorlatát. Az oktatónap célja, hogy megismertesse a budapesti iskolásokkal az anyaguk szerint válogatott hulladékok újrahasznosításának fontosságát és lehetőségeit, mindezt látványos installációkkal és oktatóeszközökkel a környezettudatos életmódra történő oktató-nevelő munka sikerének érdekében.

hulladéksziget, FKF Rt. szelektív hulladékgyűjtés, szemétgyüjtő ládák, szemetesládák,
Bánhalmi János 2003.11.15. Digitális 60. sz. CD hulladéksziget, FKF Rt. szelektív hulladékgyűjtés, szemétgyüjtő ládák, szemetesládák, Csepel sétálóutca,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.