Kié lesz az ügyészség?

A jelenlegi hat év helyett kilenc évre választaná meg az Országgyűlés a legfőbb ügyészt, akit csak "belülről", az ügyészek közül lehetne kinevezni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) honlapjára csütörtökön került fel az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvénymódosítás tervezete.

A törvénytervezet szerint - amelyet még nem tárgyalt meg a kabinet - a jövőben a legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés "kilenc évre választja a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül". A javaslat indoklása kitér arra, hogy az alkotmánybírákhoz hasonlóan 9 év lesz a legfőbb ügyész megbízatása, azért, hogy az "ügyészségnek az Alkotmánybíróság által is hangsúlyozott függetlensége még inkább kifejezést nyerjen".

Az előterjesztő leszögezi azt is: azzal, hogy a vádhatóság vezetője csak a hivatáson belülről lesz kiválasztható, korlátozódik annak lehetősége, hogy a külső politikai befolyás eszköze legyen a személy kiválasztása. A tervezet szerint azt is bevezetnék, hogy a megbízatási idő letelte és a hetvenedik életév betöltése esetén a volt legfőbb ügyész a legfőbb ügyészi jogköröket mindaddig gyakorolja, amíg az új vezető hivatalba nem lép.

A KIM október 1-jén nyújtotta be az Országgyűlésnek azt az alkotmánymódosítás-tervezetet, amely rögzíti, hogy az ügyészségről és az ügyészek szolgálati viszonyáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ennek vitáját jövő kedden kezdi a Ház. Az alkotmánymódosítás-tervezet szerint a legfőbb ügyészt a jelenlegi feles többség helyett kétharmaddal választaná meg az Országgyűlés és megszűnne a legfőbb ügyész parlamenti interpellálhatósága.

Kovács Tamás legfőbb ügyész december 13-án tölti be 70. életévét, amikortól az eddigi törvények szerint megbízatása megszűnik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.