Évi ezer büntetést írtak elő a BKV-ellenőröknek

Túl kevés utast büntetnek meg az ellenőrök a BKV járatain, ezért eredményesebb munkát kér a BKK egyik szakterületi vezetője.

Tóth Sándor szakterület-vezető kesereg a BKK-s fejlécű papíron, hogy „az utóbbi időben jelentősen visszaesett a kiadott pótdíjazási nyilatkozatok száma" – közli a Blikk. Az ellenőrök főnöke megoldást is tud a bevételnövelésre. „Annak érdekében, hogy ez a folyamat megváltozzon, kérek mindenkit, hogy szakszerű munkavégzésével segítse a szakterület eredményességét."

Az ellenőröknek munkaköri kötelességük, hogy évente legalább ezer alkalommal megbüntessék az utasokat, és ebből legalább 360-at be is kell hogy fizessen a bliccelő.

 – Ha nem teljesítik az elvárást, kirúghatják az ellenőrt. De ez teljesen érthetetlen, hiszen mi lenne akkor, ha minden potyázó felhagyna a lógással? Akkor az ellenőröket önhibájukon kívül elbocsátanák? – világított rá a helyzet furcsaságára Gulyás Attila (49), a BKV szakszervezeti vezetője.

A BKK sajtóosztálya azt állította, nem a pótdíjazási bevételeket akarják növelni. Nekik az az érdekük, hogy minél több utas vegyen bérletet. Ezt szolgálja az ellenőröknek szóló felhívás is.

 „Az ellenőrzési tevékenység eredményességét a jegyellenőrök akkor tudják növelni, ha munkaidőben minél több utast ellenőriznek, és minél több jogosulatlanul utazóval szemben kezdeményeznek és visznek végig intézkedést" – magyarázta a sajtóosztály. Az ellenőrök anyagilag is érdekeltek a bliccelők elkapásában, ugyanis minden helyszíni pótdíj után 500 forint jutalékot kapnak. – Ezután nincs mit csodálkozni azon, hogy az ellenőrök úgy viselkednek, mint a ragadozók: a legvédtelenebb utasokra, a külföldiekre és a diákokra utaznak – vélekedett Dorner Lajos (43), a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke. A tanulóknál általában nincs annyi készpénz, hogy az olcsóbb helyszíni bírságot kifizessék, így a szüleiknek utólag már 16 ezer forint pótdíjat kell rendezniük, a külföldiekkel pedig nem tudnak értekezni, az ellenőrök többsége nem beszél idegen nyelvet.

Augusztus végéig több mint 250 ezer esetben büntettek az ellenőrök.

BKV jegypénztár
BKV jegypénztár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.