Ki vitte az mszp-s szórólapokat az iskolába?

Az MSZP nem tudja, hogy kik osztogatták az általa szervezett fórumot népszerűsítő szórólapokat több fővárosi középiskolában és egyetemen.

A Magyar Nemzet írt arról: Hiller István és Szanyi Tibor szocialista politikusok fórumát népszerűsítő szórólapokat osztogattak több fővárosi középiskolában és egyetemen. A lap információi szerint a szórólapok 16 fővárosi gimnáziumba és 9 egyetemre jutottak el. A fórumot december 18-ára hirdették meg, arra biztatva az esetleges résztvevőket, hogy fogalmazzák meg javaslataikat és ötleteiket. A lap által bemutatott papíron külön kiemelik a hallgatói önkormányzatokat, mint amelyek tagjaitól várják a javaslatokat.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken hangsúlyozta: a lap által bemutatott szórólapok fénymásoltak, azokat bárki kitehette az iskolákban, az MSZP nem tudja, hogyan kerültek a szórólapok az intézményekbe. A szocialista politikus megerősítette: a szórólapon szereplő fórumot valóban megtartották az MSZP székházában, azon csaknem száz fiatal vett részt. Hangsúlyozta: ha a kormány korábban tartott volna hasonló "nyílt konzultációkat", akkor talán el lehetett volna kerülni az elmúlt két hét tüntetéseit.

Kiemelte: az MSZP tiszteletben tartja a diákok kérését, hogy a politikai pártok maradjanak távol a tüntetésektől, de álláspontjuk szerint jelenleg politikai vita folyik a felsőoktatás átalakításáról. Ezt politikusok folytatják, és mint minden pártnak, az MSZP-nek is van álláspontja a kérdésben.

Török Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig nem lehet kapni a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatókat, holott 2011-ben már november elején elkészültek a tavalyi kiadványok. Szerinte a kormány intézkedéseinek hatására két lehetőségük van a magyar fiataloknak: vagy "a koldusbot", ha itthon maradnak és nem tudnak elhelyezkedni a magas arányú munkanélküliség miatt, vagy a "vándorbot", hogy ha úgy döntenek, hogy külföldre utaznak tanulni vagy munkát vállalni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.