Ki távozik az LMP-ből?

Schiffer András szerint lehetett arra számítani, hogy az LMP-nél előkerülnek a pártot megosztó dilemmák. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a közösen meghozott döntések mögé mindenkinek be kell állnia, és bár nem tudja kizárni, hogy egy-egy ember esetleg elhagyja az LMP-t, attól nem tart, hogy a párt kettészakad.

Az LMP kétségtelenül hektikus évet zárt, de senki nem gondolhatta komolyan, hogy egy új párt életében megspórolhatóak az ilyen megrázkódtatások. Ugyanakkor fontos, hogy mindenki láthatta: kitartunk az elveink mellett - értékelte az elmúlt esztendőt a frakcióvezető. Lehetett arra számítani, hogy az első ciklusban előkerülnek olyan kemény stratégiai dilemmák, amelyek megosztják majd a pártot, de lehet belőlük építkezni is, jóllehet a jelenlegi konfliktust jórészt kívülről gerjesztették - véleményezte az LMP tavalyi döntéseit.

Szerinte mára viszont kialakult egy egységes irányvonal az LMP-n belül, miután a párt novemberi kongresszusa - amelyik elutasította a csatlakozást az Együtt 2014-hez - a hatalmas külső nyomás dacára egyértelmű döntést hozott. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem szabad egybemosni a Párbeszéd Magyarországért Platform létrejöttét azzal, hogy a frakcióvezető-választást követően Ertsey Katalin parlamenti képviselő felfüggesztette párttagságát. 

Egy párt erejét jelzi, ha a sokféleség meg tud jelenni, például egy platform formájában, mert ez könnyebbé teszi a konfliktuskezelést is - mondta. "Az viszont nyilvánvaló, hogy amíg egy párt szekerét toljuk, a különböző testületi döntéseket senki nem kérdőjelezheti meg a nyilvánosság előtt" - jelentette ki, megjegyezve, hogy Ertsey ilyet sohasem tett.

Aki úgy gondolja, hogy az értékrendjével nem összeegyeztethető a kongresszusi döntés, az majd nyilván levonja a megfelelő konzekvenciákat - közölte, hangsúlyozva: az európai politikai kultúrának megvannak az ilyen esetekre kialakult játékszabályai. Így például amikor tavaly márciusban az akkori kongresszus a területi vezetők akarata ellenére hozott egy döntést a népszavazási kezdeményezés elindításáról, a kisebbségben maradt tagok másnaptól kezdve "hóban, fagyban" ott álltak a tereken, piacokon és végrehajtották a nekik amúgy nem tetsző határozatot. "Ha a párt középvezetése képes volt tudomásul venni a közösségi akaratot, akkor nyilván a képviselők is képesek ugyanerre" - jelentette ki.

A politikus hozzátette: egyáltalán nem tart a pártszakadástól, nem gondolja, hogy "a kisebbségben maradottak többsége kilépne", hiszen a novemberi kongresszusi döntés is hagyott játékteret a további vitákra. Azt viszont nem tudja kizárni, hogy egy-egy ember esetleg távozik.

Az LMP következő, január végi kongresszusa kapcsán közölte, elképzelhető, hogy ott néhányan újra akarják nyitni a stratégiai vitát. "Egy magát komolyan vevő politikai alakulat viszont nem váltogat kéthavonta stratégiai irányokat" - ismertette véleményét. "A belső játszmák és a hatalomtechnikai eszmefutamok helyett minél előbb arra kéne koncentrálnunk, hogy bemutassuk a választóknak, hogyan lesz több munkahely és kevesebb korrupció az Orbán utáni Magyarországon" - összegzett.

Az ellenzéki pártok MSZP által kezdeményezett egyeztetéseiről való távolmaradást indokolva kijelentette, hogy az LMP többek között éppen ezeknek az erőknek a kritikájaként jött létre. Ahogyan január 2-án, "családias légkörben összeültek az álbaloldali kormányok tisztviselői, tanácsadói és celebfigurái, csak megerősített bennünket abban, hogy bátran és helyesen határoztunk novemberben" - mondta. Kijelentette, az ő tetteik, a demokratikus intézményekkel szembeni bizalomvesztés nagymértékben segítették annak a "kaszárnyakapitalizmusnak a létrejöttét, amit Orbán Viktor épített ki", a Lehet Más a Politika viszont úgy akarja leváltani a Fideszt, hogy az Orbán Viktort "önkényuralomra segítő" társadalmi és gazdasági viszonyokat is fel akarja számolni.

Az LMP-nek az a hosszú távú célja, hogy az ország függőségét, a munkavállalók kiszolgáltatottságát csökkentse - közölte. "Szakítani akarunk azzal a negyedszázados politikával - és ebben folytonosság észlelhető Orbán Viktor és elődei között - amelyik a külföldi tőke és az olcsó, képzetlen hazai munkaerő házasságában látta Magyarország felemelkedésének zálogát. A rendszerváltás utáni kormányok úgy látták, hogy a kiszolgáltatottság fokozásával versenyképesebbé teszik az országot. Ez a politika megbukott" - fogalmazott Schiffer András.

A frakcióvezető azt mondta: az LMP 2014 után talpra akarja állítani az országot - erre vonatkozó gazdaságpolitikai elképzeléseit az ősszel bemutatta -, és egy zöld fordulattal a belföldi tőkeképző-képesség erősítésére, a helyi gazdaság, a hazai kkv-k támogatására fogja a gazdaságpolitika súlypontját helyezni, az offshore-szivattyúkat pedig elzárja. Ma olyan kormánya van Magyarországnak, amelyik a Tescót tekinti stratégiai partnerének, az LMP viszont a helyi termelőknek kínál stratégiai partnerséget - jelentette ki Schiffer András.

Másra koncentrálva – Schiffer és Jávor (köztük Karácsony Gergely) 2012. november 25-én
Másra koncentrálva – Schiffer és Jávor (köztük Karácsony Gergely) 2012. november 25-én
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.