Ki nyerészkedik a tankönyvekre előre fizetendő tizenötmilliárddal?

Igencsak pórul járhatnak azok a szülők, akik iskolakezdési utalvánnyal fizetnének a tankönyvekért, mert az utalványt csak a fővárosban és a megyeszékhelyeken fogadják el.

Háborognak a szülők. Már csak néhány napjuk van ugyanis arra, hogy befizessék gyerekeik tankönyveinek árát, ám aki ezt a béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési utalvánnyal szeretné megtenni, esetleg igen sokat kell utaznia – írja az Atv.hu. A tankönyvellátásért újabban felelős állami cég, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) ugyanis csak a megyeszékhelyeken és a fővárosban biztosít lehetőséget ezek elfogadására.

Azok a szülők, akik gyerekük tankönyvének árát utalvánnyal szeretnék befizetni, ezt csak a megyeszékhelyek egy-egy postáján, illetve Budapesten két postán tehetik meg.

 A helyzet megkönnyítése érdekében a tankönyvellátásra a közlemúltban létrejött cég, a KELLO létrehozott még hét befizetési pontot, ám azok is mind a fővárosban, illetve megyeszékhelyeken vannak.

Ha viszont valaki egy olyan vidéki településen lakik, amely a megyeszékhelytől száz kilométerre van, saját költségén kell odautaznia, hogy fizethessen az utalványokkal.

 Az ATV érdeklődött a KELLO-nál, hogy tudnak-e erről a problémáról, és hogy miért nem lehet több ponton is fizetni. Azt válaszolták, hogy tudnak, de a problémát eltúlozzák.

Azt is írták, hogy az utalványos fizetéshez egy speciális eljárásmódot kellett kidolgozni, amelyet egyelőre nem lehetett minden postahivatalra kiterjeszteni, de vizsgálják, miként bővíthetnék az utalványelfogadó helyek számát. 



Az Együtt-PM szakpolitikusa, Szelényi Zsuzsanna szerint a KELLO működésében több zavar is mutatkozik. 

„Számos hírt hallunk arról, hogy a családoknak száz kilométert kell utazni ahhoz, hogy a tankönyv árát be tudják fizetni egy kedvezményes csekkel, ez teljesen nevetséges. A technikai problémák külön gondot okoznak. Ez méltánytalan helyzetbe hoz nagyon sok családot” – fogalmazott az ellenzéki oktatáspolitikus.



Az ellenzék szerint az is indokolatlan, hogy már a nyár közepén beszedik ezt a pénzt, amit a tankönyvcégeknek csak októberben fizetnek ki. „Valaki nyerészkedik ezzel a tizenötmilliárd forinttal” – közölte Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke. 

Az államosított tankönyvellátás ráadásul megszüntette a piaci versenyt, ezért sokkal drágábbak lettek a tankönyvek, mint korábban – állítják a politikusok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.