Ki lenne a király, akihez az új alkotmányt szabnák?

Vajon ki lenne a király, akihez az alkotmányt igazítani kellene – veti fel a kérdést az MSZP Boross Péternek a Heti Válaszban megjelent interjúja kapcsán. A volt miniszterelnök ugyanis arra a felvetésre, hogy "most akár államformát is válthatnánk", azt mondta: "hitem szerint lehetnénk királyság is".

Retteghet az ország az új alkotmányunk megszületésétől, ha olyan politikusokból áll az új alkotmány koncepcióját előkészítő bizottság, akik közül egyesek döbbenetes ideákat akarnak megvalósítani  fogalmaz közleményében az MSZP. Emlékeztetnek: Boross Péter, egykori miniszterelnök "hite szerint" - amit a közvélemény számára fogalmazott meg - lehetne akár királyság is Magyarországon, ami rögtön felveti a kérdést: vajon ki lenne a király, akihez az alkotmányt igazítani kellene.

Boross Péter – aki Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére részt vesz az új Alkotmány koncepcióját kidolgozó testületben – a Heti Válasznak adott csütörtöki interjújában többek között arról beszélt: "sokkal inkább a kormányfői pozíció erejét kell növelni, az államfőnek pedig jelképes, reprezentatív szerepet szánni, s ennek megfelelő személyeket választani a tisztségre".  Igennel felelt arra a kérdésre, hogy szerinte akkor – ha ilyen lesz az új alkotmány –, Schmitt Pál köztársasági elnök "telitalálat"-e. "Magas, fess, jóképű ember. Remélem elfelejti, hogy saját államfői programot akar alkotni, s elsősorban az érzelmi mezőben mozog majd, az állam atyjaként. Ha így tesz, egy idő után minden bizonnyal meg fogják kedvelni" – fogalmazott Boross Péter.

Arról is beszélt, hogy rossznak tartja a jelenlegi alkotmányt, amelyet szerinte le kell egyszerűsíteni, annak az "egyén és hatalom viszonyáról kell szólnia". Boross Péter ismét kiállt a Szent Korona alaptörvényben való szerepeltetése mellett, és arra a felvetésre, hogy "most akár államformát is válthatnánk", úgy reagált: "hitem szerint lehetnénk királyság is", eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal.

A politikus a gyermektelenek különadójával kapcsolatos álláspontját firtató kérdésre elmondta, nem ért egyet az adócsökkentéssel, mert ha alacsonyak az adók, a népszaporulat növelését célzó kedvezmények jelképesek lesznek. "Azaz marad a különadó mint megoldás, hogy a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz" - fűzte hozzá Boross Péter, aki szerint "ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba".

A téma meddő nőket érintő vonatkozása kapcsán azt mondta, "nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből", a nemzet jövőjéhez vagy gyerekneveléssel, vagy különadó fizetésével lehet hozzájárulni, akinek fontos a nemzet jövője, nem tekinthet pusztán magánügyként a gyermekvállalásra.

A volt kormányfő az interjúban felvetette, hogy 15-20 évig egyetlen, közös történelemkönyvet kellene bevezetni Magyarországon "a sok fércmű helyett"; kényszerhelyzettel magyarázza az Antall-kormány idején lebonyolított privatizációkat és úgy fogalmaz: "remélem, a Fidesz most nemcsak megnyerte a választásokat, hanem tényleg szétzúzta a baloldalt".

A szocialisták felháborítónak tartják, hogy különadót kellene fizetnie annak, aki nő létére nem szül gyereket – legyen akár meddő –, mert csak így lehetne a nemzet jövőjéhez hozzájárulni. Szerintük Boross Péter a jövő nemzedékének történelem-szemléletét is meghatározná, mi több bebetonozná 15-20 évre, akárcsak Orbán Viktor jelenlegi hatalmát, ami önmagában is ellentmond a demokratikus alapelveknek.

Az MSZP ezért "fFelhívja minden józanul gondolkodó, demokrata érzelmű és baloldali embert, hogy a maga eszközeivel tiltakozzon az országot fertőző, antidemokratikus, a Magyar Köztársaságot veszélyeztető eszmék terjedése ellen". A szocialisták pedig azért fognak kampányolni töretlen lendülettel és őszinte meggyőződéssel, hogy a Boross Péter által meghirdetett újfajta nemzetmodell a jövőben csak egy rossz álom legyen - zárul az MSZP közleménye.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.