Ki fizette Lázár úri muriját?

Nagy érdeklődés övezi az interneten és a nyomtatott sajtóban végiggördülő sztorit, mely szerint Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a Fejér megyei Soponyán nagy vadászatot rendezett arisztokrata vendégeknek: 913 fácánt lőttek végül ki. A kérdés, hogy ki fizette a költséges vadászatot.

A Blikk szerint Lázár volt a vendéglátó. Minderre az egyik meghívott, a szintén arisztokrata származású Failoni Donatella, Oszter Sándor színművész felesége Facebook-oldalára kitett képek révén derült fény.

Failoni így írt: „Fantasztikus vadászaton vettünk részt Soponyán – írta a zongoraművész bejegyzésében. - Vendéglátónk Lázár János. A vendégek között Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége, aki a luxemburgi főherceg húga" – lelkendezett Failoni. Később törölte a képeket, mert a nap folyamán az interneten is terjedni kezdett a vadászat híre. „Látom óriási hűhó lett egy vadászatból, amin részt vettem! Miért kell politikai ügyet csinálni mindenből?!!" – fakadt ki újabb bejegyzésében.

A képek a Vadex Zrt. soponyai vendégházában készültek. – Fizető vadászat volt, nem Lázár János fizette, ő vendég volt – nyilatkozta lapunknak Majoros Gábor, az állami cég vezérigazgatója, de azt, hogy ki látta vendégül a társaságot, nem közölte. Csak annyit mondott, hogy egyetlen megrendelő volt, és üzleti áron folyt a vadásztatás. Hozzátette: nem tudja, hogy a résztvevők a költségeket hogyan osztották meg.

– Lázár János a közéleti tevékenységével kapcsolatban kész bármilyen felvilágosítást megadni, de a magánélethez való jog minden magyar embert megillet. Lázár János álláspontja szerint szabadidejében mindenki azzal és azt csinál, amit akar – ezt a választ kapta a Blikk, amikor rákérdezett a vadászat hátterére. – Köztudomású, hogy vadászik, de a magánéletére vonatkozóan sem most, sem pedig a jövőben semmiféle tájékoztatást vagy információt nem kíván nyújtani – üzente munkatársaival az államtitkár.

Oszter Sándor elfoglaltságára hivatkozva ígért későbbi választ. A szállodában csak azt lehetett megtudni, hogy a reggeli fejenként 3300 forint, míg a vadvacsora listaára 9 ezer forint személyenként. Egy kétágyas szoba ezenkívül 11 700 forint egy éjszakára. Egy szakember szerint az ilyen vadászatok többnyire egynaposak, így nem biztos, hogy a vendégek meg is szálltak. Ennek ellenére a költségeket 3 millió forintra becsülte. – A kilőtt fácánok ára milliós összeg lehetett, mert egy-egy példányért 1500–4000 forintot kell fizetni – mondta a forrás. – Két vadászonként egy hajtó is kell, akinek egy napra 5 ezer forintot szokás fizetni. Néhány ezer forintos kiadás lehet még, ha kocsival akar a társaság a terepre kimenni, s tisztítva vinné haza a zsákmányt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.