Ki fizeti Kósa tüntetését?

Múlt szombatra hívta az önkormányzatokat a Kossuth térre tüntetni Kósa Lajos. Egy számla jutott el hozzánk arról, hogy is jött össze a demonstráció.

A múlt szombati - a költségvetési elvonások ellen meghirdetett - önkormányzati tüntetéssel kapcsolatban a szocialista párt azzal vádolta a Fidesz, hogy tudomásuk szerint egyes megyékben közpénzből fizetik az utazási költségeket.

'Önkormányzati forrásból van'

Erről legutóbb szombaton nyilatkozott Frankné Kovács Szilvia, az MSZP Tolna megyei országgyűlési képviselője Szekszárdon, Nógrád megyét említve példaként. Az MTI kérdésére, van-e bizonyíték a közpénz felhasználására, azt mondta: "nem állítottam, hogy én tudom, hogy ők fizetik; mi úgy tudjuk, hogy ez önkormányzati forrásból van". Frankné Kovács Szilvia aggályosnak nevezte azt is, hogy a demonstrációt a Fidesz pártoktól független közigazgatási dolgozók részvételével rendezi meg.

'Saját költségvetéséből fizesse'

A szocialisták múlt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján pedig azt hangzott el: Salgótarjánban az önkormányzat bérel buszt a résztvevőknek a szombati, fideszes politikusok által a 2010-es költségvetés ellen szervezett tüntetésre, míg a XVI. kerületben az elbocsátásokat teszik függővé a részvételtől. Nyakó István, az MSZP szóvivője elmondta: ha a Fidesznek kampányrendezvénye van, akkor a saját, nem pedig Salgótarján költségvetéséből kellene fizetnie a fővárosi rendezvényre érkező buszokat.

Buszozás, vagy leépítés

A politikus a XVI. kerülettel összefüggésben közölte: az önkormányzat dolgozói, közalkalmazottai és köztisztviselői e-mailt kaptak arról, hogy ha "nem mennek ki tüntetni a Fidesz nagy rendezvényére, akkor bizony tíz-tizenöt százalékos létszámleépítés lesz az önkormányzat hivatalában". Az MSZP szóvivője elképesztőnek és megbotránkoztatónak, a modern parlamenti demokráciától teljesen távol állónak nevezte ezt a szervezést, amelyet a Fidesz helyi politikusai "Kósa úr, Orbán Viktor úr parancsára" megtesznek. Ezt az MSZP visszautasítja - hangsúlyozta.

'A város lakói fognak fizetni'

Mindezek után Szabó Zoltán MSZP-képviselő következett, aki bejelentette, hogy nem egyedi eset volt az, ami a salgótarjáni Fidesz által, a város pénzén bérelt buszokról kitudódott - "a közpénzen folytatott fideszes kampány legújabb helyszíne ugyanis Nagykőrös". A Pest megyei település fideszes alpolgármestere levélben tájékoztat arról, mondta Szabó Zoltán, hogy buszokat szerveznek az október 10-ei választási gyűlésre, a buszokért pedig "a város lakói fognak fizetni".

'Nagylelkűen költi a más emberek pénzét'

"Vajon hány megyében és településen fizettetik még a jobboldal rendezvényét? - tette fel a kérdést Szabó Zoltán, megjegyezve: a Fidesz "igen nagylelkűen költi a más emberek pénzét" a saját céljaira, amikor azonban arról van szó, hogy a krízisalapba kell befizetni, vagy amikor a gyermekétkeztetésről van szó, akkor "másra mutogatnak, félrebeszélnek".

A Fidesz állta a mórahalmi számlát

A lapunk birtokába került megrendelőlap szerint viszont - legalábbi Mórahalmon - a szállítási költségeket nem az önkormányzat, hanem a Fidesz állta: számlacímként ugyanis a párt budapesti székházát adták meg, a számla postázási címeként viszont egy mórahalmi rendezvényszervezőt.

A megrendelőlap szövege:

"Az alábbiak szerint autóbusszal történő személyszállítást rendelem meg a Cégtől:

Időpontja: 2009. október 10. szombat

Indulás időpontja: reggel 7:30 óra

Indulás helye: Polgármesteri Hivatal (Mórahalom, Millenniumi sétány 2.)

Létszám: kb. 50 fő

Útvonal: Mórahalom - Szeged - Budapest - Szeged - Mórahalom (autópályán)

Érkezés helye: Budapest, Országház, Dunai-rakpart

Érkezés időpontja: 11 óra

Kérem a számlát az alábbiak szerint kiállítani:

Számlacím:

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

1062 Budapest, Lendvay u. 28.

Fizetés módja: átutalás

Számla postázási címe:

Aranyszem Rendezvényház

Mórahalom, Röszkei út 1.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.