„A jogszabályi rendelkezések megfelelő módosítása (…)  hazánk most zajló EU-elnökségére tekintettek is kiemelt aktualitással bír” – egyebek mellett ezzel magyarázzák egy kormányrendelet tervezetének indoklásában, hogy miért kell aktualizálni a Magyar Köztárság területén működő diplomáciai képviseletek őrzésének és a diplomaták védelmének rendjéről szóló, még a Horn-kormány idején született szabályokat.

Az elnökség félidejére az is kiderült, hogy a kormányzati struktúra tavaly májusban alaposan átalakult, és az 1997 óta hatályos rendelet már csak ezért sem alkalmazható. Azóta nincs ugyanis igazságügyi és rendészeti miniszter, aki dönthetne a védendő külképviseletek kategóriákba sorolásáról, illetve aki „az országos rendőrfőkapitány előterjesztésére” jóváhagyhatná „az egyes külképviseletek biztonságának fenntartásához szükséges intézkedéseket”. S akkoriban nem volt még Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és Terrorelhárítási Központ (TEK) sem.

A tervezet szerint a külképviseletek őrzésének rendjéről, azok kategóriákba sorolásáról – az országos főkapitány előterjesztése alapján, a Külügyminisztérium, az AH és a TEK javaslataira is figyelemmel – a rendészetért felelős tárcavezető, tehát a belügyminiszter döntene. A külképviseleteket a veszélyeztetettségükre figyelemmel három kategóriába sorolják be.

„A külképviselet I. kategóriába sorolását indokolja, ha egyértelműen ismert az ellene bűncselekmény elkövetésében érdekelt veszélyforrás, és konkrét információk állnak rendelkezésre bűncselekmény előkészületeiről” – olvasható a tervezetben, amelyből kiderül: ilyenkor a veszélyeztetettség mértékét havonta felül kell vizsgálni. Ebben az esetben egyébként a létesítményt folyamatosan őrzik, a diplomatákat pedig személyi védelemben részesítik.

A II. kategóriába kell sorolni a diplomáciai képviseletet, ha ismert vagy valószínűsíthető valamilyen veszély, és feltételezhető, hogy a létesítmény ellen bűncselekményt követnek el. Ebben az esetben a követséget a rendőrség folyamatosan őrzi. A III. kategóriába tartoznak a külképviseletek akkor, ha nincs ismert kockázat. Ebben az esetben is visszatérő rendőri ellenőrzésre van szükség, s annak gyakoriságáról az országos főkapitány határoz.