Ki döntse el, melyik tanár maradhat?

Nemzeti oktatási kerekasztal létrehozását kezdeményezi a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) a szakmai döntések előkészítése érdekében – közölte a HAT pénteken az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, csatlakoznak a Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) állásfoglalásához, és a pedagógusok nyugdíjazásának kérdésében teljes támogatásáról biztosítják a GOSZ-t. A szövetség előző nap amellett foglalt állást, hogy a tervezett nyugdíjazás bevezetése szakmailag kivitelezhetetlen, súlyos feladatellátási zavarokat okozhat, minőségi romláshoz vezethet, ellehetetlenítheti a természettudományos oktatást és a szakmai képzést egyes földrajzi helyeken, különösen a rosszabb helyzetben lévő területeken.

A GOSZ arra kéri a közoktatásban, a szakmai képzésben, a tehetséggondozásban és az esélyek egyenlőségéért való küzdelemben érintett valamennyi szakmai szervezet, egyesület, tömörülés, az alternatív és az egyházi közösségek képviselőit, a pedagógusok és szakértők széles körét, hogy csatlakozzanak állásfoglalásukhoz.

A szakszervezetek tárgyalásának eredményeitől függően Balog Zoltán minisztertől egyeztetési lehetőséget kérnek. A HAT álláspontja szerint a nyugdíjazással kapcsolatos kormányzati döntés lehetetlen helyzetet teremt a közoktatásban. Mint írták, a támogatják azt a kezdeményezést, hogy a kormány a köznevelés területén e kérdést - hasonlóan az egészségügyhöz - ne egyéni kérvények formájában, hanem keretszabályozással oldja meg. E szabályozás kidolgozásához a HAT felajánlja szakmai kompetenciáját.

A HAT javasolja, hogy a GOSZ által is jelzett kört figyelembe véve jöjjön létre egy nemzeti oktatási kerekasztal, ahol a szükséges korrekciós lépésekről egyeztetni lehet, és ahol a társadalom érdekeit figyelembe vevő szakmai döntések előkészíthetők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.