Ki vigyáz a gyerekekre?

Nem sikerült megállapodnia a pedagógusok sztrájkbizottságának és a kormányoldalt képviselő delegációnak.
Sipos Imre, az Emmi köznevelésért felelős helyettes államtitkára sajtótájékozatón közölte, hogy nem közeledtek a tárgyalópartnerek álláspontjai az április 20-ára bejelentett pedagógussztrájk alapjául szolgáló négy követelés egyikében sem. Ezek érintik a centralizált intézményfenntartás megszüntetését, a kötelező óraszámok heti 22 órában való meghatározását, a pedagógusoknak adható bérpótlékok rendezését és az oktatási munkát segítők bérrendezését.

A Pedagógusok Szakszervezetét vezető Galló Istvánné Sipossal egyetértésben elmondta, hogy a sztrájk idején még elégséges szolgáltatások megállapításáról is tovább tárgyalnak, a minisztérium kedd délelőtt 10 óráig ígért választ a sztrájkbizottság javaslatáról.

A sajtótájékoztató alapján a legnagyobb véleménykülönbség ott lehet, hogy szükséges-e minden iskolában biztosítani ezeket a szolgáltatásokat a sztrájk idején, vagy elegendő néhány központot kijelölni, ahol megoldott a gyerekek felügyelete és étkeztetése, valamint a személy- és vagyonvédelem. A kormány javaslata szerint minden iskolát ki kellene nyitni a sztrájk alatt, a sztrájkbizottság viszont azt szeretné, ha egy előzetes felmérés alapján döntenének arról, hogy hol fogadnának diákokat április 20-án.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.