Ki utasíthatta a „norvégos” razziákra a Kehit?

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal titkolózik, civil jogvédők pedig kiperelnék belőlük az igazságot.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pénteken beperelte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), miután a hivatal megtagadta a civil szervezet közérdekű adatigénylését.

A jogvédő szervezet az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta: júliusban közérdekű adatigényléssel fordultak a Norvég Civil Támogatási Alappal (NCTA) kapcsolatos, május óta folyó Kehi-vizsgálatot illetően a hivatalhoz. Egyebek mellett az iránt érdeklődtek, hogy a Kehi kinek milyen - szóbeli vagy írásbeli - utasítására, milyen indokok alapján kezdte el a vizsgálatot. A Kehi megtagadta az adatok kiadását, elsősorban azok döntés-előkészítő jellegére hivatkozva - írták a közleményben.

A TASZ ezért bírósághoz fordult, és keresetében kérte a Kehit: tájékoztassa arról, kinek az utasítása alapján rendelték el a soron kívüli kormányzati ellenőrzést, valamint ha írásban utasították a hivatalt, akkor adja ki az erről szóló dokumentumot.

A közleményben kitértek arra: a szervezet elítéli a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfői házkutatását az NCTA forrásait elosztó civil szervezet, az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában. Ezek a karhatalmi akciók nyilvánvalóan a független civil társadalom megfélemlítését szolgálják - írták, hozzátéve: a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője a büntetőeljárásban érintett szervezetek dolgozóit jogi tanácsadással segíti hétfőn a helyszínen. Hozzátették: a Kehi vizsgálata meggyőződésük szerint politikailag motivált: célja, hogy a civil társadalom egyes képviselőinek hitelességét aláássa.

A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárás keretében tartott házkutatást hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában.

A Magyar Nemzet szeptember 3-i számában tette közzé azt az értesülését, hogy a Kehi által "a norvég alap ellenőrzése során vizsgált egyik szervezet hat év alatt csaknem százmillió forint kölcsönt adott tizenhét civil egyesületnek, illetve alapítványnak úgy, hogy a gyanú szerint erre nem volt engedélye. Az ügyben büntetőfeljelentés született, és piacfelügyeleti eljárás indult."

A Kehi ezután az MTI érdeklődésére közölte: a hivatal jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, illetve piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál. Azt azonban, hogy mely szervezetről van szó, nem közölte.

A Kehi szerint a vizsgált szervezet több mint egy tucat egyesület, illetve alapítvány részére mintegy öt éven keresztül nyújtott pénzkölcsönöket. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára májusban jelentette be, hogy a Miniszterelnökség felkéri a Kehit a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára. A bejelentéskor kifejtette: az átfogó vizsgálat célja az, hogy tisztázzák, megáll-e az a magyar kormányzati gyanú, miszerint a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket, vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.