Ki tehet a magyar egészségügy bajairól? Gyurcsány!

Tiszta szerencse, hogy Gyurcsány Ferenc hat és fél évvel ezelőtt, 2009 márciusában lemondott. A Fidesz szerint azóta minden megjavult a magyar egészségügyben.

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök és kormánya az összeomlás szélére sodorta a betegellátást, eladósította a kórházakat, 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, a betegeken pedig „csak üzletelni és nyerészkedni” akart.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök néhány órával korábban a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetnél tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a DK a 2018-as választásokra elkészíti az egészségügyre vonatkozó ajánlásait.

Gyurcsány Ferenc - aki meglátogatta az intézményt - kitért arra is, hogy a 2008-as, „szociálisnak hazudott” népszavazás óta az egészségügy abban a hazugságcsapdában vergődik, amit az akkori ellenzék, a mai kormánypárt előállított. A DK képviselői kedden és szerdán budapesti kórházakba látogatnak, hogy felmérjék az intézmények helyzetét.

A Fidesz közleményében azt írta: Gyurcsány Ferencnek nem a kameráknak szóló kórházlátogatással, hanem kormányzással kellett volna tennie az egészségügyért, de kormányzása alatt "létbizonytalanságba sodorta az egészségügyi dolgozókat, hatezer ápolót és orvost üldözött el a pályáról, sokakat még az országból is. Hozzátették: a betegekkel vizitdíjat és kórházi napidíjat akartak fizettetni, "és most is akarnak".

A Fidesz közleménye szerint Gyurcsány-kormánnyal ellentétben az Orbán-kormány mindent megtesz azért, hogy javítsa a betegellátást, megtartsa az egészségügyi dolgozókat és kiszámíthatóságot teremtsen számukra.  Ezért az egészségügy volt az első, ahol béremelést indítottak, emellett csökkentették az orvoselvándorlást, újraindították az egészségügyi szakközépiskolákat, sorra újítják meg a rendelőket és a kórházakat, és ennek köszönhetően a betegellátás és az egészségügyi dolgozók körülményei is javulnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.