Cenzúrázás miatt mondott fel egy közrádiós szerkesztő

Cenzúra, kézivezérlés, termelési riportok – a közszolgálati média belső viszonyaira derít fényt egy felháborodott rádiós szerkesztő nyilvánosságra került felmondólevele.

A Szabad Európa volt szerkesztője nem bírta tovább a kihagyott híreket és a termelési riportokat – írta a Cink.hu Antal (Ferenc) János felmondólevelét ismertetve, amit egy névtelen bloggertől kaptak meg, s amely közléséhez az érintett beleegyezését adta.

Árulók között

Antal (Ferenc) János, az MTVA hírszerkesztője június 27-én kelt levelében részletesen beszámolt arról, milyen körülmények között kellett dolgoznia a közmédiánál. Felmondása legfőbb indokaként azt a "minősíthetetlenül sunyi eljárást" hozta fel, ahogy "elbántak vele". Antal írása szerint 2010 decemberében még jófiú volt, januárban viszont már nem. Decemberben még megkínálták egy feladattal, ami neki tetszett volna, de aztán visszavonták az ajánlatot. "Azt se mondta senki, hogy fapapucs. Megkérdeztem, mi történt, de válaszra sem méltattak. Ez nem csak az önérzetemet sérti, de rendkívül bántó és modortalan is, ráadásul ezek után még vissza is minősítettetek. Ezt nem nyelem le. Ezt árulásnak veszem, és árulók között nem szeretnék tovább dolgozni."

Nem kellenek a függetlenek

Antal levelében hangoztatja, hogy "másokkal ellentétben" fontosnak tartja a függetlenségét; "nem tartozom (és nem dörgölőzöm) párthoz, mozgalomhoz, egyesülethez, sem semmilyen titkos társasághoz. Szemlélődő vagyok, nem résztvevő, krónikás, nem hittérítő. Újságíró – nem politikus. Ezeket a szerepeket nem tévesztem össze. Mondhatnám: meggyőződéses civil vagyok. De nektek nem kellenek a független emberek. Nektek – ahogy az előző garnitúráknak is – csak katonák és szolgák kellenek,akik teljesítik a legképtelenebb, szakmailag vagy morálisan vállalhatatlan elvárásokat is."

Ezt még a szocik sem engedték meg maguknak

Felmondásának másik indokaként említi a levélben, hogy három évtizedes pályafutásából tíz évet töltött a Magyar Rádiónál, ezalatt "egyik einstand követte a másikat", a kreatív vezetői szintek betöltésének az elvhűség volt mindig az egyik legfontosabb feltétele, és ezzel a gyakorlattal a mostani vezetők sem tudtak szakítani. "Mindent eldöntött azonban, amikor egy szép napon valaki megjelent a hátam mögött, és a vállam fölött, a monitoromra pillantva utasítgatni kezdett, hogy ezt a hírt előre, ezt hagyjuk ki, ezt tegyük be, ezt pedig írjuk át – így, ezen a hangon. Ezt még a szocik sem engedték meg maguknak! Az én értelmezésemben ez cenzúra, tartalmak gleichschaltolása, a szerkesztői hatáskörök súlyos megkérdőjelezése. Ez a cenzúra ráadásul a manipulatív, propagandisztikus tartalmak térnyerésével jár együtt" – írta Antal János.

Elhagyja a pályát is

Újra megjelentek például a „repertoárban” a termelési hírek, amelyekre igazából csak a kádári érában volt megkülönböztetett kereslet – "ehhez azonban nem adhatom a nevemet, mert azzal a szemétbe dobnék mindent, amiért harminc esztendőn keresztül dolgoztam, talán nem is olyan eredménytelenül. Elhagyom a pályát is. Miattatok. Ezek után ugyanis nem tartom valószínűnek, hogy ebben az országban belátható időn belül valódi, szabad közszolgálati média jöhetne létre, ebben meg, ami most van, nem akarok tovább szerepet vállalni".  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.