Kezdődik a tárgyalás a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között

Húszszázalékos béremelést várnak, az iskolák állami átvételének felfüggesztését és a pedagógus-életpályamodellt kérik: ma egyeztet a kormánnyal a pedagógusok sztrájkbizottsága.

Egyeztetést tart ma a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága. A kabinet a tárgyalásokra Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét jelölte ki. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csütörtökön azt javasolta, hogy azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat a pedagógusok sztrájkbizottságának követeléseiről – írja a Hirado.hu.

Mendrey László elnök közleményében hangsúlyozta: a PDSZ és a sztrájkbizottság egésze érdekelt a hatékony, tárgyszerű és eredményes tárgyalások lefolytatásában. Az érdekvédő hétfőn, sajtótájékoztatón elsődleges célként a munkahelyek megőrzését jelölte meg.

A közoktatásban működő ágazati szakszervezetek október 19-én jelentették be, hogy sztrájkbizottságot alakítottak. Ekkor tudatták, hivatalos levélben tájékoztatják a kormányfőt a sztrájkbizottság megalakulásáról, és azt kérték a miniszterelnöktől, jelölje ki a tárgyalópartnert.

Mendrey László akkor azt közölte: követelésük, hogy január elsejével a közalkalmazotti bértábla összegein 20 százalékos emelést hajtsanak végre, függesszék fel az iskolák ekkortól tervezett állami átvételét, valamint kérték a pedagógus-életpályamodell bevezetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.