Kezd kihátrálni KGBéla mögül a Jobbik

Elbizonytalanodott a Jobbik, legalábbis Kovács Béla ügyében. Az oroszoknak való kémkedés gyanújába keveredett politikus mentelmi jogát a közelmúltban felfüggesztették az Európai Parlamentben. Vona Gábor pártelnök nem tenné tűzbe érte a kezét.

A jelek szerint a Jobbik kezd kihátrálni Kovács Béla mögül – ez olvasható ki abból az interjúból, amelyet Vona Gábor adott a Magyar Nemzetnek.

A pártelnököt egyebek mellett az EP-képviselő botrányos ügyéről is kérdezte a lap. Vona Gábor közölte, hogy nem tenné tűzbe a kezét Kovács Béláért,mert nem tudom, hogy mi az igazság. Olyan sok mindent hallottam, közte elbizonytalanító dolgokat is, amikre választ várok”.

Vona megismételte, amit már többször elmondott: a Jobbiknak nem volt módja kivizsgálni az esetet. Ez a szakszolgálatok és a hatóságok dolga, a pártnak ehhez nincsenek eszközei. Az ártatlanság vélelme ugyanakkor Kovács Bélát is megilleti.

A kérdésre, nem gondolja-e, hogy Kovács Béla ügye árt a Jobbiknak, Vona Gábor kijelentette:Dehogynem. Viszont, ha egy ilyen szituációban, bizonyítékok nélkül léptem volna, az azt üzeni, hogy csak meg kell vádolni valakit, a Jobbik pedig szépen visszahívja. Németh Szilárd napi két bemondására sem fogunk ilyet tenni. A Fidesznek látszólag érdeke, hogy a Kovács Béla-rétestésztát addig nyújtsa, amíg csak lehet, de én bízom benne, hogy a hatóságok nem rétest készítenek.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.