Huszonnyolc áldozat a túrkevei böllértalálkozón

Huszonnyolc disznót vágtak le szombaton Túrkevén a IX. Kevi Böllértalálkozón. A legkisebb 103, a legsúlyosabb 310 kilós volt.  

Kilencedik alkalommal rendezték meg Túrkevén a böllértalálkozót, mely orjalevessel és hagymás vérrel dúsított falusiturizmus-parádénak számít. A szervezők a falusi disznóvágások hangulatát igyekeznek felidézni a nyilvános vágással és az azt követő dínomdánommal. És azzal a versennyel, amelyen böllércsapatok vehetnek részt.

Fotó: Bugány János / MTI

Az idei derbire 28 csapat nevezett, minden trupp egy-egy disznót vágott le és dolgozott fel, a legkisebb állat 103, a legnehezebb 310 kilós volt. Nem tudni, miféle állatokat vágtak, a képek tanúsága szerint nem mangalicákat, mert azokból nem tudtak volna ennyi kolbászt készíteni.

Apropó kolbász. A csapatok a versenyben kolbásszal és hurkával vehettek részt, az elkészült termékeket a szolnoki mesterszakács, Csányi Sándor vezette zsűri bírálta el, kár, hogy még vasárnap se lehetett megtudni, ki nyert, pedig megkérdeztük Tóth Lajos szervezőtől. Annyit sikerült csak kiderítenünk, hogy három-három arany, ezüst és bronz minősítést osztottak ki a kolbászkreálmányokra.

Az esemény felvételein jól látható ezenkívül egy óriási méretű kolbász, voltaképpen ez keltette fel az érdeklődésünket, de azt sem tudták megmondani, milyen hosszan tekeredett.

Fotó: Bugány János / MTI

Azt, hogy mi lett végül a fertelmes mennyiségű hússal, illetve hogy milyen VIP-vendégek vettek részt a böllértalálkozón, meg se mertük kérdezni. Titkos találkozó volt ez, melynek Facebook-oldaláról sem lehetett sok mindent megtudni, nem találkoztunk megosztott fotókkal, videókkal, csak annyit lehet megtudni, hogy mit kellett fizetni az ennivalóért. Ezerháromszáz forintért kínálták a szabadszedéses ebédet (gyerekeknek 700), ami azért nem lehetett teljesen veszélytelen ötlet. De a tudósítások (eddig) nem szólnak arról, hogy valakihez mentőt kellett volna hívni. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.