Átlátszó: kik fosztották ki a magyar filmipart?

Színlelt szerződéseket talált a KEHI a Magyar Mozgókép Közalapítványnál. Návai Anikó ugyanazért a munkáért az MMKA-tól és az MMKA egyik cégétől is kapott pénzt – írja az Index.

A cikk felhívja a figyelmet, hogy kitette a Magyar Mozgókép Közalapítvány auditjának részleteit az Átlátszó.blog.hu. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata alapján a hűtlen kezeléseket konkrét adatokkal sorolják fel. Návai Anikóról például azt írják, hogy ugyanazért a tanácsadásért két helyre is számlázott 5,7 milliót.

A Index cikke szerint a közalapítvány dolgozói tízmilliós nagyságrendű prémiumokat vettek fel, leplezett munkaszerződéseket kötöttek, felesleges tanulmányokat vásároltak, díjakat és sikerdíjat osztogattak, majd felelősségre vonás nélkül távozhattak a felhalmozott adóssághegy alatt megroppant szervezettől. Két hete szivárgott ki az anonimizált jelentés.

A portál emlékeztet, hogy az MMKA megszűnését idén márciusban bejelentették, de a botrányt mindeddig sikerült elkerülni. Az MMKA utolsó elnöke, Kőrösi Zoltán jelenleg is kap fizetést egészen decemberig a Filmalaptól az elődszervezet kuratóriumának vezetéséért, a vagyonátadással kapcsolatos ügyintézésekért, miközben kinevezték a Ferencvárosi Művelődési Központ megbízott igazgatójának is 2011-ben. Grünwalsky Ferenc, az alapítvány előző elnöke pedig havi félmilliót kapott Mozgókép mestereként, bár ezt a hírek szerint leállították.

Áprilisban a KEHI feljelentése nyomán összesen 6,2 milliárd forint vagyoni hátrány okozása miatt, többrendbeli hűtlen kezelés és annak kísérlete gyanújával rendőrségi nyomozás indult az állami filmtámogatások korábbi legfőbb elosztója körüli ügyekben.

A cikk szerint főleg adatokban mond sok újat a jelentés. Az átlagosan 18 munkavállalót foglalkoztató MMKA-nál még a középfokú végzettségű titkárnő is álomfizetést kapott, havi bruttója a 600 ezer forintot is meghaladta. A kimagasló bérezésen felül a munkavállalóknak évi 175 ezer forint béren kívüli juttatás is járt, év végén pedig egyhavi fizetésnek megfelelő jutalom.

A vezető beosztású munkavállalók a jutalmon felül még a teljes évi fizetésüket megkapták prémiumban: a közalapítvány jutalomra és prémiumra összesen 114 millió forintot kötött a vizsgált időszakban. A vezetők prémiumként összesen közel 72 millió forintot vihettek haza, pedig nem voltak sokan: 2006–2010 között két személy volt alkalmazottként vezető beosztásban. Ők ketten 2006–2010 között, tehát négy év alatt több mint 50 millió forint prémiumot kaptak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.