Kétszer gazdagodtak a közpénzből

Ügyészségi vizsgálat indult egy önkormányzati beruházásból a Veszprém megyei Litéren. A polgármester javaslatára közpénzből csatornázták egy magáncég telephelyét, ráadásul a pénzzel is furcsán bántak - írja a Blikk.
A lap szerint az előző ciklusban még fideszes parlamenti képviselő Szedlák Attila polgármester indítványára a képviselő-testület 4,35 millió forintot szavazott meg egy magánvállalkozás, a Time Safe Manufacture Kft. telephelyének csatornázási munkálataira.

A kivitelezésre kiírt meghívásos pályázaton egy olyan cég nyert, amelynek tulajdonosai családi kapcsolatban állnak a kedvezményezett Kft-vel, sőt, az ügyvezető személye azonos a két társaságban. Ez a rokoncég azután alvállalkozónak adta ki a feladatot, mindössze 600 ezer forintért, amiben az anyagköltség is benne van már.

Egy helyi lakos, az alvállalkozó ismerőse kereste meg a rendőrséget, ahol azonban elutasították a feljelentést. Az ügyészség viszont felülbírálta a döntést, így most hűtlen kezelés miatt nyomoznak, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A Blikknek a polgármester elmondta, hogy nem egyetlen cégnek szánták a csatorna kiépítését, a cél az, hogy további vállalkozások telepedjenek a faluba.

A lap arra emlékeztet, hogy Szedlák gyógypedagógus felesége az előző ciklusban 34 hektár állami földet nyert, ám amikor az ügyről a Blikk beszámolt, lemondtak az elnyert szántóföldről.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.