A ketrecfestés miatt agyonverték egy magyar menhely kutyáit

Hiába a jogalkotói jó szándék; ha nincs, aki betartassa a szabályokat, akkor az állatok továbbra is ki lesznek szolgáltatva az emberi brutalitásnak – állítja Czerny Róbert állatvédelmi jogász, aki Sallai R. Benedekkel, a Fenntartható fejlődési bizottság LMP-s elnökével együtt jelentette be csütörtökön a szabályozás készülő reformját.

A kezdeményezők őszre egy olyan javaslatcsomaggal szeretnének előállni, amely a vadászattól az önkormányzatokig az állatvádelemhez kapcsolódó összes jogterülethez hozzányúl.

Visszatérően nem tudnak megbirkózni az állatvédelmi feladatokkal
Visszatérően nem tudnak megbirkózni az állatvédelmi feladatokkal
Kocsis Zoltán / Népszabadság

A gyepmesteri telepeken ma is visszatérő gyakorlat, hogy agyonvernek vagy elaltatnak kutyákat elhelyezési problémák miatt, a közelmúltban egy dunántúli városban azért került sor erre, mert a ketrecek festésének idejére nem tudták hová tenni az állatokat. A települési jegyzők (ők ma Magyarországon az „első fokú állatvédelmi hatóság”) visszatérően nem tudnak megbirkózni az állatvédelmi feladatokkal, ezért gyakran civil szervezetekre bízzák ezt a munkát, akik azután több száz állatot gyűjtenek össze magánterületen – a budapesti agglomerációban például egy tanyán – ellenőrizhetetlen körülmények között, ahol az előírások betartását senki sem tudja kontrollálni.

Ilyen és hasonló problémákat sorolt Sallai, a parlamenti zöldbizottság elnöke annak alátámasztására, hogy a jelenlegi szabályozás alkalmatlan az állatvédelmi célok elérésére. Mint az LMP-s politikus megemlítette, eredetileg a bizottság kormánypárti alelnökeit kérte meg, hogy támogassák a munkát – a teljes magyar jogszabályi környezet áttekintését, a szükséges forrásokat és garanciákat is biztosító reformcsomag elkészítését, – ők azonban elzárkóztak az elképzeléstől. Ezért most a társadalmi szereplőkkel együttműködve készítik el a módosító javaslatot egy olyan salátatörvény formájában, amely az állatvédelmi, a természeti, a vadászati és az önkormányzati törvény vonatkozó szakaszait is átírja illetve összhangba hozza.

Sallai szerint a jelenlegi hatalmi felállásban a képviselők között „túlságosan sok a jogász”, akik abban hisznek, hogy pusztán jogalkotási aktusokkal minden társadalmi probléma megoldható. Ők viszont nem úgy szeretnének törvényt írni ahogyan mostanában a kormányoldal: hónapokig tartó civil, közösségi jogszabályelőkészítés, minden érintett bevonása és a vélemények megismerése után őszre jutnának el a kodifikációig, és utána terjesztenék az állatvédelmi „salátát” a parlament elé.

-Az elsődleges cél: megóvni az állatokat az emberi brutalitástól, az állatkínzástól – hangsúlyozta Czerny Róbert állatvédelmi jogász, aki a képviselővel együtt mutatta be a kezdeményezést. Szerinte a jogalkotók kétségtelen jó szándéka ellenére továbbra sincs működőképes, betartható állatvédelmi szabályozás Magyarországon. Ma is jellemző, hogy az elkóborolt (például a szilveszteri tűzijáték miatt tömegesen elszökött) kutyák nem kerülnek vissza a gazdájukhoz a menhelyek kapacitáshiánya és kommunikációs problémái, vagy a chipes jelölés hiánya vagy alkalmatlansága miatt – az utóbbi helyett Czerny szerint sokkal hatékonyabb azonosítási eszközre lenne szükség.

Rendszeresen előfordul, hogy olyan állatot altatnak el, amelynek van gazdája, azonosítható is, de nem jut el hozzá időben az információ, hogy megtalálták a kutyáját. Az új állatvédelmi törvénycsomagnak az összes észlelt problémát kezelnie kell, emellett az ígéretek szerint egyértelmű kötelezettségeket, végrehajtási garanciákat és forrásokat is tartalmazni fog. A kezdeményezők nem csak az állatvédőkkel kezdenek egyeztetést, hanem például a vadászokkal is (többek között a vadászterületekre tévedő, de gazdával rendelkező társállatok ügyében) – mint hangsúlyozták, mindketten vadászkamarai tagok, és hisznek benne, hogy a vadászati és az állatvédelmi érdekek harmóniája megteremthet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.