Kétezer forint minden nyugdíjasnak

Teljesíti választási ígéretét Dr. Bálint József, Kalocsa új polgármestere.

A helyhatósági választások egyik meglepetése volt Bács-Kiskun megyében, hogy nagyon megbukott Kalocsán a fideszes polgármester és a Fidesz-többségű önkormányzat. A függetlenként, de az MSZP, a DK és az Együtt támogatásával induló dr. Bálint József, aki 2010 előtt több cikluson át volt a város jegyzője, közel 58 százalékos támogatással lett polgármester, míg Török Ferenc eddigi fideszes polgármester alig több mint 42 százalékot szerzett. A baloldali összefogás jelöltjei a testületben is többséget szereztek.

A baloldal kampányának fontos ígérete volt, hogy visszaállítják azt a korábbi gyakorlatot, amely szerint karácsony és húsvét előtt 2000-2000 forint ajándékot kap az önkormányzattól minden olyan nyugdíjas, akinek Kalocsán van az állandó bejelentett lakása. A polgármester-jelölt erről levelet írt minden helyi nyugdíjasnak. A Fidesz kampányában az ígéretet demagógnak és teljesíthetetlennek nevezték.

A Kalohírek.hu kalocsai hírportál hírül adja, hogy az új képviselő-testület pénteki ülésén módosították a szociális juttatásokról szóló önkormányzati rendeletet, és visszaállították a nyugdíjasoknak járó évi kétszeri segélyezést. Döntött a testület arról is, hogy idén karácsonyra minden nyugdíjas 2000 forintot kap.

A testületi ülésen módosították a szervezeti és működési szabályzatot. Törölték belőle a polgármesteri kabinetre vonatkozó részeket, mivel az új önkormányzat megszüntette az öt tagú polgármesteri kabinetet. Ez a tanácsadó testület a Fidesz-vezetés négy esztendejében a polgármestert segítette. Az akkor ellenzékben lévő baloldal több alkalommal firtatta, mennyi pénzt kapnak e testület tagjai. Török Gusztáv Andor 2010 előtti SZDSZ-es polgármester egy testületi ülésen 50 millió forintra becsülte a kabinet költségeit.

A nyugdíjasokhoz még a kampányban írt levelében dr. Bálint József, az október 12-én győztes baloldali polgármester úgy fogalmazott: nem ígérek sokat, de azt be is tartom.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.