Két társelnök lesz az LMP élén

Az LMP-t a jövőben két társelnök vezeti, Schiffer András és Szél Bernadett – derült ki a párt hétvégi kongresszusán. A szervezet úgy látja, a legtöbb zöldpárt jól működő társelnöki rendszert működtet, s az LMP is a hatékonyság növelésének érdekében döntött annak bevezetése mellett.

Szél Bernadett országgyűlési képviselőt és Schiffer András volt frakcióvezetőt választotta társelnöknek az LMP hétvégi kongresszusa - ezt a két társelnök jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján. Az is kiderült, hogy a jövőben ők látják el a szóvivői feladatokat is.

Schiffer András a Lehet Más a Politika XXIII. kongresszusának helyt adó szállodában bemutatta a párt országos választmányának frissen megválasztott tagjait is. A kongresszus úgy döntött, hogy az országos választmány titkára a jövőben Vida Attila lesz, aki mellett négy általános és hat regionális választmányi tagot is megválasztottak.
 A 13 tagú országos választmányba a két társelnök automatikusan bekerült.


Szél Bernadett bejelentette, hogy a testületet 18 hónapra választották meg, ezért a választmány fogja irányítani a pártot a három következő, a parlamenti, az európai uniós és az önkormányzati kampány során.


A politikus hangsúlyozta, hogy a két társelnök nagyobb hatáskört kapott, mint az országos választmányt eddig vezető szóvivők. A kommunikáció mellett hozzájuk tartozik majd a stratégiai és a közpolitikai irányvonal meghatározása is. Hozzátette: a sürgős reakciót igénylő esetekben egymással kommunikálva tudnak majd nyilatkozni, ami növeli a párt hatékonyságát.

Az LMP erős antikorrupciós politikát akar megvalósítani, miközben továbbra is célja a munkahelyteremtés – ismertette a következő egy évre szóló legfontosabb célkitűzéseiket.

Schiffer András leszögezte: olyan pártot szeretnének bemutatni a választóknak, amely csökkenteni akarja az ország függőségét és a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Hozzátette, olyan politikával készülnek, amely alkalmas az ország természeti és kulturális erőforrásainak megőrzésére.

Azoknak a választóknak, akik le szeretnék váltani az "Orbán-rezsimet", de nem kérnek azokból, akik 2010 előtt ide juttatták az országot, van választási lehetőségük - mondta.

A legtöbb zöldpárt társelnöki rendszert működtet, méghozzá hatékonyan, az LMP is a hatékonyság növelésének érdekében döntött annak bevezetése mellett - válaszolta Szél Bernadett arra a kérdésre, hogy mi indokolja az új felállást.

Schiffer András viszont azt hangsúlyozta, hogy "nem elnöki rendszert vezettünk be, nem centralizáltuk a többi párthoz hasonlóan az LMP struktúráját". Hozzátette, előző kongresszusuk létrehozta a pártigazgatói posztot, ezért például az adminisztratív irányítás nem a társelnökök feladata lesz.

Schiffer András lett az egyik társelnök
Budapest, 2013. március 23. Schiffer András, a férfi társelnöki poszt egyik jelöltje (k) az LMP kétnapos elnökválasztó kongresszusának nyitónapján Budapesten 2013. március 23-án. Mögötte Kukorelly Endre. MTI Fotó: Kovács Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.