Két alpolgármestert választottak a három lemondott MSZP-s helyett Pécsett

Két alpolgármestert választott a három lemondott helyett a pécsi közgyűlés csütörtökön. A fideszes Nagy Csaba és az MSZP-s Kunszt Márta letette esküjét.

A három korábbi szocialista alpolgármester, Tóth Bertalan, Gonda Tibor és Meixner András azután távozott, hogy a májusi 10-i időközi polgármester-választáson győztes fideszes Páva Zsolt megvonta hatáskörüket és a kialakult politikai helyzetre, valamint takarékosságra hivatkozva két alpolgármesteri tisztségre tett javaslatot. Egyúttal jelezte, szeretné, ha ez egyik posztot fideszes, a másikat szocialista politikus töltené be.

Tóth Bertalan korábban önként, Gonda Tibor és Meixner András az MSZP városi elnökségének, valamint közgyűlési frakciójának ez irányú keddi döntését követően adta be lemondását.

A pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén a hét tanácsnok közül négy lemondott, s a képviselők újraosztották az önkormányzati bizottsági helyeket, tisztségeket. Mindez szintén Páva Zsolt kezdeményezésére történt a polgármester-választással, továbbá az MSZP-frakcióból kilépett és kizárt városatyák alkotta új képviselőcsoport megalakulásával megváltozott erőviszonyoknak megfelelően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.