Két évre csökken a gyes, befagyasztják a családi pótlékot

A 2010. május elseje után születő gyerekek esetében kétéves korig jár majd a gyermeknevelési segély (gyes). A gyermekgondozási díj (gyed) legfeljebb annyi időre vehető igénybe, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és maximum a gyermek kétéves koráig jár.

Jövőre nem emelkedik a családi pótlék, amelynek összegét az idei szinten befagyasztják, a folyósítást az eddigi maximum 23 évről 20-ra csökkentik.

A jelenleg a gyermek hároméves koráig alanyi jogon járó, a nyugdíjminimum összegével azonos (2009-ben 28.500 forint) összegű gyest a jövőben csak kétéves korig folyósítják a gyermekek védelméről szóló törvény módosítása nyomán, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés. A terhességi gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj igénybevételéhez a jelenlegi 180 nap helyett 365 nap biztosításban töltött időre lesz szükség.

A tgyás a 24 hetes szülési szabadság időtartamára folyósított juttatás, amely - ugyanúgy mint a gyed - az anya napi jövedelmének 70 százaléka. A gyed adó- és járulékköteles; maximális összege a minimálbér kétszeresének 70 százaléka, 2009-ben 100.100 forint. A törvénynek ez a része 2010. május 1-jén lép hatályba, tehát a jövő év április 30-ig született gyerekekre a jelenlegi szabályok vonatkoznak.

A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy jövőre nem emelkedik a családi pótlék összege, amely egygyermekes család esetén havi 12.200 forint, háromgyermekeseknél gyermekenként 16 ezer forint.

A törvény 2010. augusztus 31-től hatályba lépő rendelkezésével módosul a családi pótlék folyósításának időtartama: a közoktatási intézményben tanuló gyermek után az eddigi 23. életév helyett 20 éves korig, illetve annak a tanévnek a végéig jár a juttatás, amelynek időtartama alatt a 20. életévét betölti.

 

Az Országgyűlés 199 igen és 164 nem szavazat, valamint 3 tartózkodás mellett szavazta meg az anyasági ellátásokkal kapcsolatos törvénymódosításokat. A változások lényege, hogy a drágább gyedre csak az lesz jogosult, aki a szülést megelőző két évben legalább 365 nap biztosítási idővel rendelkezik (korábban ehhez 180 nap is elegendő volt).

A változások nem számottevőek, mégis karakteresek, hiszen túlmutatnak a válsághoz kapcsolódó megszorításokon. Valójában a gyedben érdekelt, azaz a munkaerőpiachoz erősebben kapcsolódó nők mindössze öt százalékát érinti a biztosítási idő növekedése - vagyis az érintettek 95 százaléka lényegében semmilyen változást nem érzékel majd. Azoknál a családoknál pedig, ahol munka (és így biztosítási idő) nincs, a gyes - ahogy az a nevében is benne van - eddig is segélyként funkcionált. Az időtartam csökkenése náluk azt jelenti, hogy ugyanazt az összeget fogják kapni: két évig havi 28 ezer 500 forintot gyesként, majd - három hónap átállási idő után - rendszeres szociális segélyként (közmunkát sem szabhatnak érte feltételül mindaddig, amíg a kisgyerek nincs még három éves).

A törvénymódosítás csak 2013-ban érezteti a hatását, hiszen a 2010. április 30. után született kisgyermekek után járó ellátásokat érinti. Mindössze évi 14 milliárd forint megtakarítást jelent majd.

A nők hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon. Fiatalon azért, mert szülni fognak, ha pedig felnevelték gyerekeiket, azért, mert már idősebbnek számítanak. Elhelyezkedési lehetőségeik a megszületett gyerekek számával arányosan egyre rosszabbá válnak. Az OECD-átlagtól szülés előtt még csak kevéssé marad el a foglalkoztatási ráta Magyarországon, azonban a 0-2 éves gyerekeket nevelő nők foglalkoztatása a legalacsonyabb, és a nagyobbacska gyereket nevelőknél sem sokkal rózsásabb a helyzet (csak Szlovákiát előzi meg Magyarország a létra alján).

Magyarország az össznemzeti termék arányában bőkezűen költ az anyák otthonmaradását támogató ellátásokra. A 0-3 éves gyermekek közül kevesen járnak bölcsődébe. A rendszerváltás után bezárt bölcsiket ma uniós pénzen építik újra. A felmérések szerint a gyedre jogosult nők nyolcvan százaléka a gyed lejártával gyesre megy, azaz otthon marad még egy évig. A tegnap elfogadott változások őket célozzák: a szociális tárcánál úgy kalkulálnak, hogy 30-40 ezer nő tér majd vissza a munkába az új rendelkezések hatására. Már ha van hová visszamenniük. És ha el tudják helyezni a gyermeket a bölcsődékben. A KSH adatai szerint 2008-ban 590 bölcsődében 25 ezer 667 férőhely volt, s ezek átlagosan 130 százalékos kihasználtsággal működtek. A közel háromszázezer bölcsődés korú kisgyermek mindössze tíz százalékának volt hely.

A Nemzeti Cselekvési Tervben olvasható, hogy 2013-ig ötezer bölcsődei férőhely épül. A 2004-től induló programokból már felépült 800 férőhely, az év végéig pedig az Új Magyarország Fejlesztési Terv uniós forrásaiból további 1700 hely létesül.

 

 

Rövidül a gyes - gyorsabban kell találni bölcsődét, bébiszittert, esetleg új munkát
Rövidül a gyes - gyorsabban kell találni bölcsődét, bébiszittert, esetleg új munkát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.