Két év börtön a zsidó vallási vezető támadójának

Két év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a bíróság azt a férfit, aki alig tíz napja vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét.

A 21 éves férfi mellkason rúgta, majd fejen ütötte a 62 éves hitközségi vezetőt, aki könnyebben megsérült – hangzott el a Kossuth Rádió Krónikájában hétfőn. A támadót a Fővárosi Főügyészség bántalmazással elkövetett, közösség tagja elleni erőszak és könnyű testi sértés vádjával gyorsított eljárásban állította bíróság elé.

A bíróság a férfira korábban kirótt hét hónapos felfüggesztett büntetés végrehajtását is elrendelte. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság megszüntette a vádlott előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el – hangzott el a rádióban.

Az esetről Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója is beszámolt. Elmondása szerint Kerényi Andrásra két fiatalember támadt rá, amikor kijött a zsinagógából.

A hitközségi vezetőt hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta: „rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni”. Kihívták a rendőrséget, s két rendőrautó rövid időn belül a helyszínre érkezett. Kerényi felismerte támadóit, akiket a lakásukban fogtak el a rendőrök – tette hozzá.

Idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán, egy ismeretlen lépett oda hozzá, és azt mondta neki: „utálok minden zsidót".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.