Két év múlva lehet új budapesti közkórház

Egy budapesti nagy közkórház lesz, nem pedig három sürgősségi központ – jelentette ki határozottan Lázár János miniszter, aki ezzel Cserháti Péter miniszteri biztos egy nappal korábbi bejelentésére reagált.

Cserháti, akit a szuperkórház létesítésnek előkészítésével bízott meg Balog Zoltán miniszter, egy háttérbeszélgetésen ismertette nagy vonalakban a főváros új, tervezett ellátási struktúráját. Mint azt újságírók előtt mondta: az egyetlen nagy szuperkórház fölhúzása helyett már meglévő fővárosi kórházakra épülő három sürgősségi centrum kialakítását preferálná a célra költhető mintegy 200 milliárdos összegből. Azt is hozzátette: az egészségügyért felelős államtitkárság is támogatja a három sürgősségi centrumos tervét. A Cserháti Péter által készített koncepciót a tárca vezetői közül is csak egy szűk kör ismeri, s míg a kormány rá nem bólint, nem is hoznák nyilvánosságra. Lázár János szerint, ha a helyszínt kiválasztják, akkor akár már 2017-ben is megépülhet az eredetileg tervezett szuperkórház, az építkezés előkészítésére 4 milliárd forintot tettek félre.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.