„Orbán nem védte meg az embereket”

A kormányfő, Szijjártó Péter külügyminiszter és a Fidesz-frakció minden tagja a teljes vagyonával szálljon be a kártalanításba, hiszen ma kiderült, hogy felelősek a Quaestor-ügyben – írja F-bejegyzésében Kész Zoltán független képviselő.

Kész szerint a stadionépítésre és a felcsúti fejlesztésekre szánt pénzekből kell kártalanítani a Fidesz-közeli Quaestor csődje miatt bajba jutott károsultakat. A képviselő utal arra: korábban a Külgazdasági és Külügyminisztérium, ma pedig Orbán Viktor miniszterelnök is beismerte, hogy napokkal március 9-e előtt kormányzati szinten foglalkoztak a Quaestor esetleges csődjével.

Ez azt jelenti, hogy a kormány első számú vezetőinek voltak információi, mégsem tájékoztatták a kisbefektetőket.

„Orbán Viktor nem védte meg az embereket, mint ahogy most sem tesz semmit azért, hogy a károsultak a pénzükhöz juthassanak. Orbán Viktor ehelyett a Fidesz-közeli Quaestort irányító Tarsoly Csabát védte, akit korábban Szijjártó Péter zsíros üzletekhez juttatott, és akinek egyes érdekeltségei kapcsolatban álltak a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester körül létrehozott céghálóval" – fogalmaz Kész Zoltán.

Azt állítja: A Fidesz „kamu-törvényjavaslata" semmi újdonságot nem tartalmaz a hatályos jogszabályokhoz képest, és valójában nem segíti a károsultakat, csupán a kormányzati felelősség elhárítását.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.