Kész átverés Berettyóújfaluban: se gyár, se pénz

Gazemberség, hogy a berettyóújfalui tejporgyár botrányos ügyének károsultjai éppen a kiszolgáltatott emberek, azok a dolgozók, akiknek a cég máig tartozik, s akikről a Fidesz újabban "keményen dolgozó kisemberként" beszél - mondta Varju László, a DK alelnöke.

- Egyszerű politikai kampányhazugságnak és kész átverésnek lehetünk tanúi: a tavalyi választási kampányban fideszes vezetők átadnak egy tejporgyárat, megígérnek kétszáz új munkahelyet, majd besöprik a szavazatokat. Eltelik pár hónap, és a gyár bezár, a cég felszámolás alá kerül, ráadásul még a dolgozók egy részének még mindig tartoznak a bérével - mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke ma a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban egy DK-s pártrendezvény előtt.

A politikus fölidézte: a közvetlenül a tavalyi parlamenti választások előtt megtartott gyárátadáson fűt-fát ígértek az embereknek, de jellemző a kóklerségre, hogy azóta tudomása szerint még azt a helyi szobrászt sem fizették ki teljes mértékben, akinek a szobrát az ünnepségen ajándékként osztogatták. 

A helyiek nem értik, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott termelésből miért nem lett semmi, holott az átadáson jelen volt Becsey Zsolt volt külgazdasági államtitkár, Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő és Tóth Attila, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke. A rendezvényen elhangzott: 2015-ben elkezdik a magyar és szlovák nyers tej felvásárlását, kínai és orosz piacra dolgoznak majd, és kétszáz főre növelik a létszámot.

Varju elmondta: ezzel szemben a valóság az, hogy a tejporgyár tulajdonosai nem kaptak forgóeszközhitelt, azaz amikor a gyárat átadták, vélhetpen tudniuk kellett, hogy nem áll rendelkezésre elegendő pénz. A politikus szerint a megoldás roppant egyszerű: elképzelhető, hogy szó sem volt hosszú távú termelésről, csupán kampányfogásnak kellett az átadás. Ezzel kitoltak azokkal a hajdú-bihari gazdákkal is, akiknek tejfölvásárlást ígértek, s akik most a magyar tejet román cégeknek adják el.

Hozzátette: gazemberségnek tartja, hogy az ügy károsultjai a kiszolgáltatott emberek, azok a dolgozók, akiknek a cég máig tartozik, s akikről a Fidesz újabban "keményen dolgozó kisemberként" beszél.

A DK-s politikus azt mondta: annak mintájára, higy a cégvezetők és cégtulajdonosok  teljes vagyonukkal felelnek a környezeti károkozásért, be kellene vezetni hazánkban azt is, hogy a gazdasági társaságok vezetői és tulajdonosai teljes vagyonukkal, korlátlan mértékben feleljenek a munkásoknak járó bérért. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.