A beterjesztett törvényjavaslat csak névleg szolgálja az energiahatékonysági irányelv honosítását. Az uniós jogszabály kulcseleme az energiaszolgáltatók hatékonysági kötelezettsége (EHK), amelynek értelmében a szolgáltatóknak minden évben az általuk eladott energia 1,5%-ának megfelelő új megtakarítást kell elérniük a végső fogyasztóknál. Nagy-Britanniában és Franciaországban, ahol ez a kötelezettség már a gyakorlatban is létezik, az energiaszolgáltatók a saját bevételük terhére támogatják a lakossági energiahatékonysági beruházásokat (például az otthonok hőszigetelését vagy a kazáncserét). Ez a módszer igen eredményes: a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. számításai szerint idehaza évente 100 ezer lakás energiahatékonysági korszerűsítésére teremthetne forrást, amivel 2020-ra évi 50 petajoule megtakarítást lehetne elérni (ez egy paksi reaktorblokk termelésével egyenlő).

Az irányelvből kiderül, hogy a kötelezettség címzettjei az energiaszolgáltatók. A magyar jogszabályban viszont egyetlen szó sincs az EHK-ról, illetve a szolgáltatók kötelezettségéről. Ehelyett csupán egy általános elvárás szerepel benne: „országos szinten évi 1,5% mértékű új megtakarítást kell elérni a végrehajtási időszakban, amelynek teljesítéséről a Kormány gondoskodik”. Vagyis a törvény címzettje a kormány, a szolgáltatókat pedig senki sem kényszeríti rá, hogy energiahatékonysági beruházásokat támogassanak. Sőt a kormányt sem kötelezi erre semmi, hiszen nincsenek határidők vagy szankciók. Ám van kibúvó: egy rendelettel a 1,5 százalékos mérték még csökkenthető is.

Az uniós irányelv szerint új energiatermelő létesítmények építése esetén költség-haszon elemzést kell készíteni, hogy a lehető legkisebb ráfordítással a legnagyobb hatékonyságnövelést lehessen elérni. A magyar jogszabályba ez az előírás is úgy került át, hogy az energiahivatal rendeletben felmentést adhat alóla. Az Orbán-kormány már 2011-ben megszüntette a kapcsolt energiatermelés támogatását, az ilyesfajta költség-haszon számításokat pedig egyáltalán nem szereti, hiszen azokból kiderülhetne, hogy sokkal jobb üzlet az épületeket hőszigetelni és a nyílászárókat kicserélni, mint új erőművi kapacitásokat létesíteni.

Az is árulkodó, hogy milyen eszközökkel kívánja a kormány elérni az energiafogyasztás csökkentését. Egyrészt új adókat vetne ki az energiára és a szén-dioxid-kibocsátásra, miközben már ma is a magyar energiaszektor viseli a legtöbb adóterhet az EU-ban (energiaszolgáltatók különadója, Robin Hood-adó, vezetékes közműadó, felügyeleti díj, 25 százalékos áfa), ráadásul a túladóztatás sem vezetett érdemi fogyasztáscsökkenéshez. Másrészt bevezetné a nagyvállalatoknál az energetikai auditot – erről szól az egész törvényszöveg kétharmada, míg az audittal az uniós irányelvben mindössze egy bekezdés foglalkozik. Az audittól önmagában egyetlen tizedszázalékkal sem csökken az energiafelhasználás.