Kerületi riválisára is ráhúzná a Simon-ügyet a Fidesz

A fideszes Kucsák László azt kezdeményezi, folytasson le belső vizsgálatot a fővárosi XVIII. kerületi önkormányzat annak kiderítésére, hogy Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes eltitkolt vagyona származhat-e kerületi pénzekből.

A Fidesz országgyűlési képviselője – egyben XVIII. kerületi jelöltje az áprilisi parlamenti választáson – csütörtöki sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: nemcsak országos, hanem helyi szinten is választ várnak a szocialistáktól a Simon-ügyben, mert bár már nem Simon Gábor a baloldal jelöltje a XVIII. kerületben, helyben ugyanazok az MSZP-s szereplők, Szaniszló Sándor korábbi alpolgármester és Kőrös Péter, a szocialisták kerületi frakcióvezetője, "mozgatják a szálakat", akik Simon "útját is egyengették".

Mivel azonban több mint egy hónapja hiába várják a válaszokat, a politikus kezdeményezte a fideszes vezetésű helyhatóságnál, hogy kezdjen belső vizsgálatot, tekintettel például a 2010 előtti kerületi kötvénykibocsátásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.