"Orbán Viktor a túlélés politikáját sugallja" – nyilatkozta az író az Ellenszék.hu oldalnak. "Természetesen – jegyzi meg –, aki látni is képes a szemével, látja, tudja, hogy mióta hatalmon van, állandóan a túlélésre játszik. Nem a mi túlélésünkre, az nem érdekli. A saját túlélésére. Minden szavát meghazudtolta, semmit sem váltott be az ígéreteiből, de a „zemberek” ezt sem veszik észre, erről beszéltem az imént. Nemrég olvastam egy közvélemény-kutatást, miszerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 1,8 millió szavazatot vesztett a választások óta. A kutatás azonban rámutatott arra is, hogy ez a jelentős tömeg pillanatnyilag senkire sem szavazna (hozzáteszem, ma nem is nagyon tudna kire). Ha már itt vannak 1,8 milliónyian, akiknek nem felel meg ez a rendszer, mert csalódtak benne, nem kéne valamit tenniük? Megtalálni végre egymást? Ehhez azonban kellene egy minimális ambíció. Sok esetben kárhoztatjuk a romákat, hogy a felzárkózáshoz nincs bennük elég ambíció. A magyarokban mekkora ambíció van a változtatáshoz?"

A jelenlegi helyzetről és hangulatról az az író véleménye, hogy "alamizsnát kaptunk. Ajándékba kapjuk, hogy még létezünk. Már megszavazták azokat a törvényeket, aminek alapján bármikor elkezdődhet a konkrét, személyre szóló terror. Most még nem kezdődött el, de erről tudjuk, hogy alamizsna. Most még a baloldali sajtóban ugyan megoszthatom a gondolataimat az olvasóval, de mindez ajándék csupán, mindaddig, amíg be nem indul a Fidesz politikai gépezete. Ha egy újságnak leadok egy cikket, nem tudom, hogy egyáltalán lesz-e még újság, mire le tudnák közölni az írásomat. Ezekből persze a köznép semmit sem érez, hiszen ez a réteg alig olvas újságot. De van egy kör, aki rendszeresen olvas, ha nem is papírújságot, de mindent, ami a neten és online elérhető, és nyilvánvaló, hogy ebből a körből fog előbb vagy utóbb kipattanni valami. Ma nagyon érvényes József Attilának a következő sora: „…lelki restség, mely hitetlen csodára vár”, mert ez van. Míg a lelki restségünk mozdulatlanná dermeszt, hitetlen csodákra várunk, hisz hinni már rég nem hiszünk. Vagy Radnótié: „S várja a véget a sűrű homályba bukót, a csodákat”. Nem tudjuk, hogy mikor fog megszűnni ez az állapot, csak azt tudjuk, hogy megszűnik. Ez az abszurditás nem tartható örökké. De az a pillanat, amikor megszűnik, nagy kataklizmával járhat. És félő, hogy után borzalmas romhalmaz marad az ország helyén."

Kertész kommentálja nagy vihart kavart megállapítását ("A magyar genetikailag alattvaló"), s beszél Dopeman Himnusszal kapcsolatos ügyéről is. "Mivel Dopemant nem igazán ismerem – fogalmaz Kertész –, erről csak annyit mondhatok: ma már a polgárpukkasztásnak, vagy, ha úgy tetszik, a hatékony kommunikációnak igen szelíd és szinte tömegméretekben használt eszköze a „bazmegolás”. Dopeman sikerének, hatásának sem ez a titka. Nyilván az előadásmódja, a szuggesztív személyisége, a zenéje, a mondanivalója (szövege) egésze, stb. A hajsza az egész Dopeman-jelenség ellen indult, az a bizonyos kifejezés csak ürügy. Mint ahogy igen korlátolt emberek azok, akikben az én életművemből csak egyetlen, három szóból álló tőmondat ragadt meg: ”A magyar genetikusan alattvaló.”
Ennél azért valamivel többet és fontosabbat is mondtam életem során."

Az író beszél a Demokratikus Koalíció hiábavalóságáról is. A Gyurcsány-féle alakulattal az a baj, mondja, hogy van. "Miért van? – kérdi Kertész. – Mert Gyurcsány hegemóniára tör, ő akar a kontra-Orbán lenni, az ellenzék Vezére. Nincs is más programja. Viszont nemrég kimondott valami nagyon fontosat és okosat: diktatúrának nincsen ellenzéke. Hogy ellenzéki magatartás csak a passzív rezisztencia lehet. Erre jött rá (miután én több mint egy éve megírtam már ezt az Őfelsége ellenzéke című publicisztikámban), ezt meglebegtette – Bartus László is elismeréssel írt róla az Amerikai Népszavában –, de aztán mégsem tett semmit. Pedig ezt kellene következetesen végigvinni, nem részt venni a parlamenti bohóckodásban, nem bűnrészessé válni, passzív rezisztenciába vonulni! Megőrizni a sereget a Nagy Döntő Ütközetre. Nem csak Gyurcsánynak, de Mesterházynak is, és arra törekedni, hogy ne egymást marják, hanem próbáljanak meg akcióegységet kialakítani. Rendben, a jövőjüket másképp képzelik, de ettől még közös akciókat kell szervezni. Olyan lehetne ez, mint a Hitler elleni koalíció. A franciák és a britek sohasem rajongtak egymásért – vonatkozik ez a háború alatti időszakra is –, mégis képesek voltak együtt dolgozni. Nem beszélve a Szovjetunióról. De azt látták a nyugatiak, hogy pillanatnyilag Hitler veszélyesebb, mint Sztálin, és eszerint cselekedtek."

Az Ellenszék teljes interjúja itt olvasható el.