Kerényi leragadt a lovasrohamnál

Az alaptörvény szakralizálásának szándékával született a vitatott képsorozat - nyilatkozta Kerényi Imre a kormány által rendelt kurzusművekről. A miniszterelnöki megbízott vázolta a január 2-i hatálybalépés nagyívű programját is.

- A szellemi-kulturális életben vissza kell szorítani a balliberális értékrombolást - közli ezt a rendkívül fontos információt Kerényi a Heti Válasznak adott terjedelmes interjúban. - Abban a rendszerben hiszek, ahol engem, a színházi embert és a miniszterelnököt egyaránt ellenőriznek, nem rendőri, de alkotó módon. Az ellenőrzés nem megy a szabályok felállítása és betartatása nélkül. Ezért kell az alaptörvényt megismertetni, sőt szakralizálni. Ezt szolgálja nemcsak a festménysorozat, hanem az alaptörvény hatálybalépésének idejére szervezett ünnep is. 2012. január 2-án kiállítjuk a 15 alkotást, megmutatjuk az előképnek számító, dualizmus idején készített sorozat több remekművét, a Parlament zárt részéből kihozzuk Munkácsy Honfoglalás című festményét is. Láthatók lesznek a magyar jogtörténet legfontosabb relikviái - az Aranybullától Werbőczy Hármaskönyvéig. Beszédet mond a miniszterelnök, majd az Operában meghallgatunk egy gyönyörű koncertet.

Lovasroham
Lovasroham

A kérdező és Kerényi kitért a kissé "lefutott" Lovasroham-sztorira is. Kerényi szerint a 2006-os rendőrroham a magyar történelem nagyon fontos része. Így érvelt: - Dugovics Titusz önfeláldozása egy családi legendárium kedves meséje. Jelentősége nem mérhető össze a mohácsi vésszel. Mégis a magyar mitológia részévé vált. Eleink mindkét történetet megfestették, az előbbit Wagner Sándor, az utóbbit Székely Bertalan.

Kerényi Imre rövid műelemzést is tartott: "Ami a Lovasroham 2006. október 23. című alkotást illeti: a magyarság 2006-ban jött rá, hogy a király meztelen. Nemcsak a baloldali politika, de a balliberális világmagyarázat is megbukott. Sőt, a magyar közjogi rendszer is. Mert vészhelyzetben nem kínált megoldást."

Mi minden történt még 2006-ban? Nos, Kerényi Imre szerint ez volt az az év, amikor "a nemzet felébredt Csipkerózsika-álmából, ennek köszönhetően következett be a 2010-es kétharmados siker. Lehet másnak, mint groteszk színjátéknak látni, hogy a forradalom ötvenedik évfordulójára idehívott külföldi állam- és kormányfők a kiürített Kossuth téren, csendben koszorúztak, vagy hogy az akkori miniszterelnök bohócként roskadt össze a Vaskefe emlékmű felavatásán? Hogy lyukas zászlóval elindult a tank, melyben volt üzemanyag? Hogy a tank izzadó felsőajkú vezetője korábban izzadó felsőajkú Horn Gyulától kitüntetést kapott? S hogy lovasrohamot varázsoltak a békésen ünneplő tömeg közepébe? Ahelyett, hogy az Örkény Színház vonalában kordont húztak volna? A baloldali hatalom 2006-ban rontott rá utoljára nemzetére. S elérte őt a végzete. Az ajkai tározó ipari katasztrófája pedig a földgolyó ellen a világ minden táján elkövetett emberi bűnöket jelképezi, ezért lehet megfesteni. Amiképpen a nagy szegedi árvizet is megéltük. Az is meg van festve."

Kerényi azt is elmondhatta: nem gondolja, hogy mindig Orbán Viktor lesz a miniszterelnök. "De a magyar nép bölcs - tette hozzá -, lásd a fideszes jelölt fölényes győzelmét hozó II. kerületi eredményt."


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.