Nem ez életem nagy problémája. De jól jellemzi a trabantos múltamat. Mert a rendőr valahogy mindig a trabisoktól szerette megkérdezni, mikor már kifogyott az érvekből, hogy „szíveskedjék megmutatni az izzókészletét". Ez egy metaforikus mondat volt azokban az időkben, amikor a traffipax-szal még be lehetett állni Zamárdiban a támfal takarásába. S onnan lehetett lekapdosni az 52-vel száguldozó ámokfutókat.

Pár forintos égőket tartalmazó izzókészletre (vagy a kultikus mentődobozra) leginkább azoknak volt szükségük az ántivilágban, akik szerettek visszapentyegni a rendőrnek. Akik az útszéli igazoltatás során döbbentek rá, hogy végsősoron rendőrállamban élnek (a rendőr látványa és a „Tudja-e, László-val kezdődő mondat hívhatta le ezt a kézen fekvő asszociációt). Maga az ok nélküli (szaknyelven szúrópróba-szerű) igazoltatás eleve öntudatos állampolgárrá borzolta a mégoly jámbor autóst is.

A duma arra volt, hogy eltakarjuk vele az autó technikai fogyatékosságait. Erről tudott a rendőr is. Az izzókészletre vonatkozó kérdés azt jelentette, mindennel tisztában van, látja, hogy lóg a lökhárító, hogy tükörsima a gumi, hogy füstöl a verda, mint a gyárkémény, hogy az autó teljességgel alkalmatlan arra, hogy emberek közlekedjenek vele. A kicsiny büntetés az izzókészlet hiányáért általános büntetésként volt értelmezhető. A rendőr biztosra ment. Tudta, nem sok olyan autós furikázik az utakon, aki minden elindulás előtt ellenőrizte volna, van-e plomba a mentődobozon (!), és megvan-e valamennyi pótizzója.

A szakemberek csak fölvetették, el kellene gondolkozni az izzókészletre és a mentődobozra vonatkozó „életszerűtlen" szabályon. Én máris úgy élem meg, mint valódi közlekedési rendszerváltást. Noha biztos vagyok benne, még évekig összerándul a gyomrom, ha meghallom, hogy izzókészlet.