Kerék-Bárczy szakított Gyurcsánnyal

Kilépett a Demokratikus Koalícióból, s lemondott a párt elnökségi tagságáról Kerék-Bárczy Szabolcs, aki eddig Gyurcsány Ferenc pártelnök egyik legközelebbi munkatársa volt. 
Kerék-Bárczy a 168 óra című hetilap csütörtökön megjelent számában „Paradigmaváltást!" címmel közölt cikket, amelyben azt írta, hogy a demokratikus ellenzék a jelenlegi formájában alkalmatlan az Orbán-rendszer leváltására.

Szerinte a 2014-es ellenzéki összefogás bebizonyította, hogy elégtelen a válság legyőzésére és a hídépítésre. Kerék-Bárczy szerint a folyamatosan lefelé húzó spirálból csak gyökeres fordulattal lehet elszakadni, a választásokat csak középről lehet megnyerni, megerősíteni a demokratikus ellenzék táborát, s ehhez szavazókat kell szerezni a mérsékelt konzervatív-liberális közegből is. Úgy látja: megbukott a DK stratégiája, hogy úgy váljon vezető kormányváltó erővé, hogy először a baloldalon veszi át az elsőséget, majd ezt követően nyit középre a majdani választási győzelem reményében és érdekében. Szerinte pártja szétforgácsolta az energiáját, és már egyre több tagjukban merül fel: egy sor kérdés, amellyel stratégiai és szervezeti szinten foglalkoznak, korántsem a 2018-as győzelmet szolgálja, hanem azt, hogy egy-két tucatnyi vezetőjük képviselői helyhez jusson.

Mindezek miatt azt javasolta, hogy a DK legyen újra koalíció, amely a mérsékelt demokraták teljes táborát meg kívánja és meg is tudja szólítani. Szerinte a DK-nak nem más demokratikus pártok legyőzésével kellene foglalkoznia, valamint előre rögzíteni kellene, hogy ha a 2018-as választásokon a DK nem lesz a győztes csapat tagja, akkor az országos elnökség parlamenti mandátumot szerző tagjai mondjanak le a képviselői posztról.

A politikus lemondását lapunknak azzal indokolta, hogy az elnökségen belül másként ítélték meg a legfontosabb stratégia-politikai kérdéseket. Ezt elnökségi forrásunk is megerősítette, igaz, azzal a kiegészítéssel: a testület elfogadhatatlannak tartotta, hogy Kerék-Bárczy a nyilvánosság előtt fogalmazta meg véleményét, ezért felszólították a távozásra.

Kerék-Bárczy azért hozta nyilvánosságra a DK és a demokratikus ellenzék sorsával kapcsolatos álláspontját, mert szerinte nem lehet megengedni, hogy az „Orbán Viktor vezette bűnszövetkezet" nyerje meg a következő parlamenti választásokat is. A jövőben is szolgálni kívánja a demokrácia ügyét, de nem akar új pártot alakítani. Szerinte a nemzeti együttműködésnek nem a Fidesz által maffiamódszerekkel kialakított rendszerére, hanem egy más típusú összefogásra van szükség Magyarországon.

A DK mindössze annyit közölt, hogy megköszöni Kerék-Bárczy Szabolcs eddigi munkáját.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.