Kérdéses a vagyonadó sorsa

Az SZDSZ frakciója hétfőn tárgyal a vagyonadóról, a fővárosi elnök nyílt levélben kéri Kóka Jánost, az új adónemet ne szavazzák meg a Parlamentben. Az ingatlanközvetítők és értékbecslők szervezete szerint pedig a jelenlegi tervezet elfogadása olyan, 'mintha lapáttal dobálnák ki a pénzt az ablakon'. A Fidesz ismét kinyilvánította, kormányra kerülve úgyis eltörli.

A vagyonadó elutasítását kéri az SZDSZ fővárosi választmánya a párt parlamenti frakciójától. Boruzs András fővárosi elnök Kóka Jánoshoz írt vasárnapi nyílt levelében ezzel kapcsolatban azt írja, hogy a budapesti választmány pénteken jelentős többséggel utasította el a vagyonadó hétfői parlamenti elfogadását. Az országos tanács pedig ugyan határozatképtelen volt, de a "jelenlevők véleménynyilvánító szavazásán elsöprő többséget kapott" az elutasítás.

Boruzs szerint a frakcióvezető azon érvelése nem állja meg a helyét, hogy a vagyonadó bevezetése a válságkezelés része volna, "ugyanis mindannyian tudjuk, a széles közvélemény számára is egyértelmű és világos', hogy nem tartozik a közvetlen válságkezeléshez. Hozzáteszi: "végül jó okunk van feltételezni, hogy ez az adónem még azelőtt szűnik meg, a költségvetés egyetlen forintot látna belőle".

Ne fogadják el az adó bevezetését, hanem önmérséklettel és a szakmai vélemények figyelembevételével alkossák meg a hosszútávú elképzeléseket az ingatlanalapú adóztatással kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete. Azzal érvelnek, hogy "a pár hét alatt összeeszkábált, majd folyamatosan változó nevű, tartalmú és hatású ingatlanadó - később vagyonadó - rengeteg, meg nem térülő felesleges költséget, adminisztrációt és kavarodást okozott, és okozna a későbbiekben", olyan, mintha "lapáttal dobálnák ki a pénzt az ablakon".

A Fidesz pedig ma is nyilvánvalóvá tette, ha kormányra kerül, eltörli az ingatlanadót, amely Cser-Palkovics András helyettes szóvivő szerint szakmailag vállalhatatlan, politikailag pedig értelmetlen.

 

- Nagyon szép homokvárat készítettél, kisfiú... Aztán ne felejtsd el figyelmeztetni a szüleidet, hogy ennek az alapterületét is írják be az ingatlanadó-bevallás megfelelő rubrikájába!
- Nagyon szép homokvárat készítettél, kisfiú... Aztán ne felejtsd el figyelmeztetni a szüleidet, hogy ennek az alapterületét is írják be az ingatlanadó-bevallás megfelelő rubrikájába!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.