Képíró Sándor még nem úszta meg a felelősségre vonást

Fellebbezett az ügyész a háborús bűntett vádjával bíróság elé állított 97 esztendős Képíró Sándor ügyében hozott felmentő ítélet ellen. A vádlott jogi képviselője három nap gondolkodási időt kért. A verdikt tehát nem jogerős, így a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

A Fővárosi Bíróság már hétfőn ítéletet hirdetett, ám a döntés részletes indokolását rendhagyó módon – a vádlott egészségi állapotára tekintettel, aki nem is jelent meg a tárgyaláson – csak kedden ismertették.

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff (jobb hátul) sosem adta fel, hogy Képíró rács mögé kerüljön. Másodfokon erre lehetőség is lesz
Képíró Sándor pere. Felmentették. Minden arcot ki kell takarni !!! A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff.

A tanácsvezető bíró hangsúlyozta: az eljárás során leginkább aggályok és kételyek fogalmazódtak meg. Ami pedig egyértelműen nem bizonyítható, azt nem róhatja a vádlott terhére, ezzel magyarázta, hogy végül bizonyítottság hiányában fel kellett menteni a vádlottat.

A Képíró elleni eljárás 2008-ban az izraeli Wiesenthal Központ igazgatója és a háborús bűnök kivizsgálásáért felelő szerb ügyész közös kezdeményezésére indult. A nyomozás során azt kellett volna tisztázni, hogy az egykori csendőr századosnak milyen szerepe volt az 1942. január 21-e és 23-a között Újvidéken tartott razziák során elkövetett törvénytelen kivégzésekben. Miközben az ügyész bizonyítottnak látta, hogy Képíró legalább felbujtóként vétkes, a bíró úgy találta, ezt nem sikerült meggyőzően alátámasztani.

Zétényi Zsolt, a vádlott jogi képviselője az MTV Ma reggel című műsorában kijelentette: aki képes volt arra, hogy elfogulatlanul tekintsen az ügyre, láthatta, hogy nagy valószínűséggel ez a verdikt születik. Álláspontja szerint a védencét tönkretették a tisztességtelen és becstelen eljárással, amit ő a „megélhetési etnobiznisz részének” tekint.

Az ügyvéd ugyanakkor szóvá tette: az ügyész meg sem várta, hogy befejeződjék az ítélethirdetés, hanem már azt megelőzően közölte a Wiesenthal Központ vezetőjével, hogy fellebbez a verdikt ellen.  

A felmentő ítélet viszonylag nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. A hírügynökségek mellett többek között amerikai, brit, francia, német és orosz lapok is hírt adtak az eseményről, s nem egy helyen utaltak rá: Képíró a szélsőjobb támogatását élvezi. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.