Képet lopott Kövér kabinetfőnöke?

Az Országgyűlés Hivatala visszautasítja annak a fotográfusnak "a rosszhiszemű magatartását", aki azzal vádolja az Országgyűlés elnökének kabinetfőnökét, hogy megsértette a szerzői jogait, amikor engedély és ellentételezés nélkül készíttetett másolatot egyik művéről.

Az Amerikai Népszava internetes oldalán csütörtökön arról írt: Veress Lászlónak, Kövér László kabinetfőnökének megtetszett Páczai Tamás fotográfus "Trágyadomb" című képe, amelyet az Országgyűlés által meghirdetett Együtt-lét - hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében című nemzetközi fotópályázaton állítottak ki.

A lap szerint a kabinetfőnök ki akart akasztani egy kópiát az irodájában. Az alkotó ehhez hozzájárult, azzal a feltétellel, hogy a másolatot ő maga készíti el meghatározott paraméterek mellett, a mű ára pedig hetvenezer forint. Az újság azt írta: Veress László ezt az árat sokallta, és egy darabig nem is válaszolt az ajánlatra. Amikor Páczai Tamás rákérdezett, azt a választ kapta az EU-elnökség parlamenti kulturális programjainak koordinátorától - aki Veress László nevében járt el -, hogy a megszorítások miatt a kért összeg kifizetésére nincs mód.

Az Amerikai Népszava értesülése szerint a Hollandiában élő fotós a választ tudomásul vette, hazalátogatásakor azonban megtudta, hogy egy budapesti fotólaborban az ő engedélye nélkül rendeltek két példányt a munkájából. A laboránsok arról tájékoztatták, hogy hetekkel azelőtt a fotó szkennelt verziójából két kópiát készítettek a korábban Veress nevében eljáró koordinátor megrendelésére, a számlát pedig az Országgyűlés Hivatala nevére állították ki 2011. április 8-án. A lap szerint a fotográfus ezután a koordinátornak és Veress Lászlónak is e-mailben jelezte, hogy igényt tart a jelzett összegű honoráriumra, továbbá arra, hogy az eltérő méret és nagyítási mód miatt a szakmai hitelét rontó kópiákat juttassák el neki, ő pedig gondoskodni fog arról, hogy a képek megfelelő minőségben eljussanak Kövér László kabinetfőnökéhez. Az újság tudomása szerint a fotós erre érdemleges választ eddig nem kapott.

Az Országgyűlés Sajtószolgálata az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyet pénteken az MTI-hez is eljuttatott. Ebben az áll: a hivatal tárgyalásokat folytatott Páczai Tamással a "Trágyadomb" című fotó felhasználási jogáról, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás szerint a pályázaton résztvevő alkotók "lemondtak szerzői jogaikról az Országgyűlés Hivatala javára", és hozzájárultak ahhoz, hogy a hivatal publikációkban a képeiket térítésmentesen használja.

E tárgyalásokat nem a kabinetfőnök, hanem az Országgyűlés Hivatalának illetékes munkatársa folytatta le - hívták fel a figyelmet, hozzátéve: az alkotó még a tárgyalások lezárulta előtt fordult a sajtó nyilvánosságához, és "érthetetlen módon" szerzői jogainak megsértésével vádolta az Országgyűlés kabinetfőnökét - áll a közleményben.

"A fenti rosszhiszemű magatartást az Országgyűlés Hivatala visszautasítja: ezen magatartás miatt - mely illeszkedik az egyébként szakmailag sikeres kiállítást ért sajtótámadások sorozatába - az Országgyűlés Hivatala nem kíván szerződést kötni, és az alkotó rendelkezésére bocsátja a nyilvános pályázatra beadott fényképek kópiáit" - olvasható a közleményben, amely azzal a kijelentéssel zárul, hogy "az Országgyűlés Hivatala ezzel az ügyet lezártnak tekinti".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.