Kényszerlakásokban kezdik a diákok az új tanévet?

Az MSZP szerint az oktatásban tapasztalható problémák nem az elmúlt húsz vagy nyolc évben keletkeztek, hanem az Orbán-kormány idézte elő őket.

Erről Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja és Simon Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő vasárnap, Budapesten beszélt újságíróknak. Kunhalmi Ágnes szerint az első osztályosok beiskolázási zavaraiért egyértelműen a Fidesz által létrehozott rossz oktatási rendszer tehető felelőssé. Hangsúlyozta, az oktatást jelenleg káosz, kiszámíthatatlanság és fejetlenség jellemzi.

Példaként említette, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ "elfelejtette" azt a kormánypárti törvénymódosítást, amely 6 éves korban kötelezővé teszi a gyermekek beiskolázását. Kunhalmi Ágnes szerint a központ mulasztása miatt fordulhatott elő, hogy az oktatási rendszer nem készült fel az iskolába jelentkezők magasabb számára. Az államosított, túlcentralizált oktatáspolitikában dolgozók ugyanis mind arra várnak, hogy a felettük lévő vezetők megmondják a teendőiket - tette hozzá.

A szocialista politikus külön is bírálta a kötelező iskoláztatás időpontjának jogszabályban rögzítését. Kunhalmi Ágnes szerint ezzel több ezer iskolára még nem érett gyermeket "passzíroznak be" az oktatásba, akiknek ez egész életükre kiható, negatív hatást gyakorol majd.

Simon Gábor elfogadhatatlannak nevezte azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amely az osztálylétszám emelésével próbálja megoldani a beiskoláztatási problémákat. Az ellenzéki képviselő emellett felszólította a XVIII. kerület vezetőit hat új tanterem megépítésére szeptemberig, ennek hiányában ugyanis szerinte a diákok a folyosókon, vagy "kényszerlakásokban" kezdhetik meg a szeptemberi tanévet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.