Keménykezű vízügyet ígér Illés Zoltán

Minden eszköz és feltétel rendelkezésre áll egy esetleges rekordárvíz elleni védekezéshez - mondta a környezetvédelmi államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az új országos vízügyi igazgató mellett bemutatta az új árvízi térinformatikai modellprogramot.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kijelentette: jelenleg nincs rendkívüli helyzet sem az árvíz, sem a belvíz tekintetében, az árhullám levonulóban van. Az árvíz és a belvíz elleni védekezés január eleje óta csaknem egymilliárd forintba került, és mintegy 10 milliárd forint áll rendelkezésre e célra. Kezdeményezi, hogy már a jövő évi költségvetésben 15-20 milliárd forintot különítsenek el célirányosan a védekezésre.

Az árvíz tekintetében nemcsak Felsőzsolcára koncentrálnak, hanem az egész Sajó- és Hernád-völgyre. Az e térségben lévő 90 településnek árvízi védekezési tervet kell készítenie, erre a kormány településenként 3 millió forintot biztosít. Ahol ezt nem tették meg, egy közbeszerzési pályázat keretében a kormány végezteti el ezt a feladatot. Illés Zoltán olyan jogszabály-módosítást kezdeményez, amelynek alapján építésügyben a vízügy szakvéleményét kötelezően figyelme kell venni nagyobb árvízi medreknél. Ha az újonnan épülő M30-as útszakaszt nem teszik lábakra, nem engedélyezi az építkezést.

Ahhoz, hogy a tavalyi árvíz után ne kerüljön ismét veszélybe Felsőzsolca és Miskolc lakossága, több feladatot is el kell végezni: a Bódva medrét kikotorják és kiszélesítik, a Miskolc elején az ártérben épült és három bevásárlóközpont előtt elhaladó 3-as főutat mintegy 1,5 milliárd forintos költségből lábazatra emelik, és a földtöltést visszabontják. A meggyengült felsőzsolcai gátszakaszt március végéig megerősítik és egy újabb védművet építenek a térségben.

Illés Zoltán bemutatta Molnár Bélát, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság új főigazgatóját. Az államtitkár bemutatta továbbá azt a térinformatikai modellt, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az árvíz elleni hatékony védekezéshez készített. A számítógépes program az elöntési területek nagyságát, a sodrás irányát, a víz haladását modellezi percnyi lebontásban, egy "tudományosan megalapozott helyzet" alapján, így a védekezést irányító szakértők anélkül hozhatják meg a lehető legjobb lépéseket, hogy a helyszínen tartózkodnának.

Illés Zoltán a belvízi védekezésről szólva azt mondta: 21 millió köbméter vizet emelnek át a szivattyúk a Tiszába, a nagyobb vízfolyásokba. A vízügy utasítására még a két ünnep között és január elején felmérték a csatornák állapotát, az adatok szerint 17 milliárd forintra lenne szükség a vízelvezető árkok és csatornák kotrására, tisztítására. Az azonnali beavatkozás mintegy 5,2 milliárd forintba kerül, ezt a pénzt a kormány rendelkezésre bocsátotta, és emellett 1,2 milliárd forintot biztosít a kabinet 9 ezer ember közmunkáskénti foglalkoztatására. Az államtitkár közlése szerint a szaktárcánál az átereszek kotrására 400 millió, árvízi védekezésre 4,6 milliárd forint áll rendelkezésre.

Illés Zoltán azt mondta: célja, hogy 2014-ig legalább 6 ezer embert közalkalmazottként és ne közmunkásként tudjon a vízügy alkalmazni, így a jelenlegi négyezres állományuk tízezer fősre nőhetne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.