Kemény vádakat fogalmazott meg Lázár

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti éves meghallgatásán nagyon kemény kijelentéseket tett az titkosszolgálatok felügyeletét is ellátó Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Több szomszédos országot, így Ukrajnát, Romániát és Horvátországot is azzal vádolta meg, hogy magyarellenes akciókat szerveznek. Azt is megpendítette, az Egyesült Államoknak köze lehet a Magyarországot érintő lejárató akciókhoz.
A szomszédos országok közül jó néhányban tapasztalhatók kifejezetten magyarellenes fellépések, az Információs Hivatalnak (IH) ezek ellen is küzdenie kell - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden, az éves meghallgatásán.

 

Lázár a keddi meghallgatáson. Csokorba szedte, mi a baja Magyarországnak másokkal
Lázár a keddi meghallgatáson. Csokorba szedte, mi a baja Magyarországnak másokkal
Kovács Tamás / MTI

Az IH felügyeletét ellátó miniszter elmondta: a kormány támogatja a Kárpátalján élő magyar kisebbséget, célja megvédeni az ott élők érdekeit. A magyar hírszerzésnek és közigazgatásnak napi kihívás, hogy a kárpátaljai magyaroknak hátteret nyújtson, támogatást adjon, mert ezt a munkát Ukrajna gátolja, ami „diplomácia koccanásokhoz” vezet - közölte.

Romániában koncepcionális büntetőügyek indultak magyarok ellen, a kormányzat kifejezetten magyarellenes akciókat hajt végre „az igazságszolgáltatás és a transzparencia jelszavával és álszavával” - fogalmazott. Az igazságszolgáltatásban tapasztalható magyarellenes fellépés során a magyar történelmi egyházak mozgásterének, anyagi helyzetének a destabilizálására törekednek, ami sérti a szabad vallásgyakorlás jogát is - tette hozzá. Megjegyezte: jelen pillanatban nem tudják megítélni, ezeknek az akcióknak van-e közük az Egyesült Államok és a román kormány közötti szoros együttműködéshez.

A miniszter példátlannak nevezte a horvát kormány akcióját a Mol-INA-üggyel kapcsolatban, amelynek az egész magyar gazdasági elit diszkreditálása, a Mol teljes vezérkarának büntetőeljárásokba bevonása a célja. Hozzátette: Horvátországban vannak olyan pártok, politikai erők, amelyek magyarellenes jelszavakkal kampányolnak.

A miniszter szerint „szándékos és tudatos bojkott” áll a hátterében annak, hogy nem készült el a román és a horvát gázvezeték Magyarország felé. Lázár János hangsúlyozta: Magyarország nem mondhat le a Kárpát-medencei magyarok érdekeinek folyamatos védelméről, és ebben nagy szerepe van az Információs Hivatalnak.

A miniszter elmondta: a magyar hírszerzés három kiemelt partnere a német, az izraeli és az amerikai, és „nem könnyítette meg a hírszerzés tevékenységét” az, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közötti viszony az elmúlt évben - a magyar belpolitikai helyzet megítélése miatt - jelentősen megromlott, „jónak semmiféleképpen nem nevezhető”.

A miniszter beszélt arról is, hogy az IH feltérképezte azokat az érdekcsoportokat, amelyek megpróbálták az országot lejáratni. Ezzel kapcsolatban utalt a német külügyi intézet tanulmányára, amely feltárta, hogy a német sajtó, amerikai összeköttetésekkel hogyan torzította el a Magyarországról kialakult képet. Jelezte: az IH kiemelten foglalkozik az országról alkotott vélemények befolyásolásával.

Egyértelmű információink vannak arra, hogy mely magyarországi gazdasági csoportok teszik a kormány által okozott gazdasági sérelmeiket uniós kötelezettségszegési eljárások tárgyává - jelentette ki. A Magyarországgal szembeni gazdasági jellegű kötelezettségszegési eljárásokban megdöbbentő lobbizás zajlik a magyar törvényhozással szemben enyhébb adótörvényekért, előnyösebb gazdasági szabályokért - mondta.

Szólt arról is, komoly lehetőséget jelent, hogy a brüsszeli állandó magyar képviselet és a hírszerzés egy szervezeti egységben, a Miniszterelnökségnél van, mert a hírszerzés segítségével az ország jobban fogja tudni érvényesíteni érdekeit a brüsszeli döntéshozatalban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.