Nem tűrik tovább az állami korrupciót

Elsősorban azoknak kívánunk segíteni, akik tudnak a korrupcióról, esetleg munkahelyféltésből vagy zsarolás miatt kényszerűen részt is vesznek benne, de a rendszer természetét ismerve nem mernek a nyilvánosság elé lépni – így foglalta össze Vágó Gábor korábbi LMP-s képviselő, hogy „harcostársaival” miért kíván antikorrupciós szervezetet alapítani.

A Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz), amelynek alapító szándéknyilatkozatát tegnap a sajtó jelenlétében alá is írták Budapesten, jogi tanácsokkal, médiakapcsolatokkal, a korrupciós struktúrákat feltáró és a bejelentőket védő törvényjavaslatokkal, szükség esetén pedig anyagi segítséggel megpróbálja levenni a terhet azoknak a válláról, akiknek elegük van az állami és az önkormányzati korrupcióból.

A támadósor: Vancsura, Hadházy, Horváth, Vágó
A támadósor: Vancsura, Hadházy, Horváth, Vágó
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ahogyan Horváth András egykori NAV-tisztviselő elmondta, az érintetteknek van okuk az óvatosságra és a félelemre: azok a szervezetek és személyek, amelyek/akik az utóbbi években nyíltan felléptek a korrupciós jelenségekkel szemben, szinte kivétel nélkül találkoztak a hivatali és intézményi bosszúval, azaz ők maguk váltak különböző hatósági eljárások alanyaivá. Közben a korrupciógyanús ügyekben még akkor is rendre elmarad a határozott fellépés, amikor nyilvánvaló bizonyítékok támasztják alá a gyanút.

Hadházy Ákos, a fideszes trafikosztás szekszárdi szálát leleplező állatorvos példaként említette, hogy a 2,8 milliárdot fölemésztő Öveges-programban (amelyben uniós forrásból negyven városban kémia- és fizikatantermeket alakítottak ki egyenként 30-40 millió forintért, és mind a negyven helyen külön-külön elkészítették a szükséges munkafüzeteket is településenként mintegy hetvenmillió forintért) a Szekszárdon általa megtekintett pályázati anyagokban egymástól látszólag független cégek adtak be azonos tartalmú, azonos kézírással készült pályázatokat.

Ezek közül némelyik fel sincs bontva, miközben a pályázatot elvileg már elbírálták. Ez minimum a kartellezés és a szervezett csalás gyanúját fölveti, mégsem vizsgálódik senki. (Hadházy téved: Lázár János november elején jelentette be, hogy a Miniszterelnökség vizsgálatot indított az ügyben – a szerk.) Hadházy szerint a hivatali korrupció Magyarországon eljutott arra a szintre, hogy köztisztviselők tízezrei tudnak róla, esetenként kényszerből közreműködnek is benne, mégsem történik semmi – egyebek közt azért, mert a hatóságok is érintettek, és mert nincs hatékony bejelentővédelem.

Horváth András megemlítette: a megszólított kormánytagok mindig a konkrétumokat hiányolják, ám akkor sem tesznek semmit, amikor cégnévre szóló, kulcsrakész bejelentéseket kapnak – elmondása szerint ilyenek jócskán voltak az általa összeállított és a nyomozó hatóságok által lefoglalt úgynevezett zöld dossziéban, ám az ügyészség már sokadszorra hosszabbítja meg azt a határidőt, amikor elő kellene állnia azzal, mire jutott a vizsgálódással.

Hadházy szerint csak akkor történik érdemi előrelépés valamelyik ügyben, amikor a hatóságokra erős külföldi nyomás nehezedik. Ennek tudta be például, hogy trafiktémában a rendőrség nemrég nyomozást indított, miközben az eset összes részletét már tavaly óta ismerik. A Kellesz alapításáról szóló szándéknyilatkozatot eddig kilencen írták alá – köztük a szintén volt NAV-os Vancsura István, az olajügyekben nyomozó exrendőr, Karancsi Tibor, illetve a rendszerváltás időszakának első független parlamenti képviselője, Király Zoltán. A szervezet egyesületi formában működik majd, és első lépésként december 4-re tömegtüntetést szervez az adókorrupció ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.