Kedden folytatódik a Hagyó-per

Vádlottak kihallgatásával folytatódik kedden a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társával szemben, 2012. június 13-án megkezdődött büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken.

A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait.

A vád szerint Hagyó Miklós L. Ottóval, a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával és H. Évával, a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro sajtóreferensével – saját vagy ismeretségi körük anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdítása érdekében – 2007 és 2009 között a BKV vezetőknek olyan utasításokat adott, döntéseiket pedig olyan módon befolyásolta, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, ilyen szerződéseket kössenek.

A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV Zrt.-nek.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a per kezdete óta 25 tárgyalási napot tartott. A 15 vádlott közül eddig 12 vádlottat hallgatott ki a törvényszék. A vádlottak nem ismerték el, hogy bűncselekményt követtek volna el.

Kedden előreláthatólag a hetedrendű és a tizenötödrendű vádlottak kihallgatása következik, majd januárban további három tárgyalási napon a hatodrendű vádlottat hallgatja ki a törvényszék.

A vádlottak kihallgatását követően a tárgyalás várhatóan február végén, a tanúk meghallgatásával folytatódik.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest a 2010-es országgyűlési választások után, 2010. május 17-én helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától júniusáig házi őrizetben volt, jelenleg szabadlábon védekezhet.

A 15 vádlott közül nyolc volt különböző időtartamú kényszerintézkedés – őrizet, előzetes letartóztatás, házi őrizet, valamint lakhelyelhagyási tilalom – alatt. Jelenleg mindenki szabadon védekezhet.


A Fővárosi Törvényszék elnöke nyolc, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke egy kiemelt üggyel kapcsolatban indítványozta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetőjének másik, azonos hatáskörű bíróság kijelölését a törvényszék és a tábla rendkívüli aránytalan munkaterhei miatt, az ügyek időszerű elbírálása érdekében.

Handó Tünde, az OBH elnöke a törvényben előírt feltételeket megvizsgálta és a kijelöléssel érintett bíróságok hozzájárulását bekérte, ezek alapján az indítványnak helyt adott és döntött valamennyi ügy – így a Hagyó-per – áthelyezéséről.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.