Kecskeméti repülőnap: ötvenmillió forintot fizettek ki a helyi vállalkozásoknak

Eddig nagyságrendileg 50 millió forintot fizettek ki a kecskeméti illetőségű vállalkozásoknak és intézményeknek a Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutató szervezői.

Ezt Hende Csaba honvédelmi miniszter közölte a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.

Juhász Ferenc szocialista képviselő korábban azt kérdezte a tárcavezetőtől, hogy a kecskeméti repülőnap lebonyolításában kaptak-e szerepet a helyi vállalkozások, majd egy újabb írásbeli kérdésében arról érdeklődött: milyen fajtájú és értékű áruk, szolgáltatások beszerzését és pontosan hány kecskeméti vállalkozás bevonásával bonyolították le a rendezvényt.

Hende Csaba erre reagálva kifejtette, hogy a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató kapcsán Kecskeméten összesen tizenhárom szálláshellyel és három étkezést biztosító céggel kötöttek szerződést az esemény szervezői. A rendezvényen árusként kilenc kecskeméti székhelyű vállalkozó vett részt.

Az ideiglenes parkolók útcsatlakozásainak forgalomtechnikai tervezését, a parkolók útlehajtásainak kiépítését, a buszfordulók kialakítását és a Nemzeti Közútkezelőnél történő engedélyeztetési eljárást két helyi vállalkozó bevonásával folytatták le - tette hozzá.

A rendezvényre gépkocsival érkező látogatók zavartalan parkolásának biztosítására a tárca két magánszeméllyel, két egyéni vállalkozóval, valamint két gazdasági társasággal szerződött. Mindezeken túlmenően a repülőnap szervezői további hat kecskeméti vállalkozást és intézményt vontak be személyszállítási feladatok és eszközök, élelmiszer, kórházi szolgáltatások, tűzvédelmi feladatok és forgalomirányítási eszközök biztosítására - fejtette ki a tárcavezető válaszában.

Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára augusztus 7-én az MTI-nek elmondta, hogy a honvédelmi miniszteri utasításnak megfelelően szeptember 30-ig kell elkészülnie az idei Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutató lebonyolításáról szóló átfogó jelentésnek, amely egyebek között a költségeket is tartalmazza majd.

A helyettes államtitkár, aki egyben a rendezvényt szervező bizottság elnöke is, azt mondta: idén "minden idők leglátványosabb repülőnapját, s ehhez képest az előzetes becslések szerint minden idők legolcsóbb repülőnapját szervezték meg". Soha ennyi repülőeszközt és köteléket nem láthattak az érdeklődők hazai repülőnapon, ráadásul mindezt - elővételben - a három évvel ez előtti árakon kapták.

A Magyar Honvédség katonái mellett több mint 300 rendőr, számos katasztrófavédelmi és mentődolgozó vett részt az esemény biztosításában. A két nap alatt összesen 142 repülő és helikopter vett részt a bemutatókban, a programokat baleset nélkül, problémamentesen hajtották végre.

Borbíró Zoltán elmondta: a repülőnapot elsősorban a szponzorok - köztük például a Mol, valamint az OTP - bevonásával finanszírozták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.