Kecskemét: Nőnapi demonstráció a hátrányos megkülönböztetés ellen

A hátrányos megkülönböztetés ellen demonstráltak pénteken, a nőnapra időzítve tiltakozásukat Kecskeméten a 3pooont Egyesület tagjai.

A 3pooont Egyesület tagjai az új uszoda épülete előtt feszítették ki 20 méteres transzparensüket, amelyben Orbán Viktor idén február 25-én elhangzott beszédére utaltak. A miniszterelnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján beszélt arról, hogy olyan országot akar építeni, amelyben senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt. A kecskeméti demonstrációt olyanok szervezték, akiknek az ügyében a bíróság vagy már megállapította, vagy jelenleg is vizsgálja, hogy hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el.

Tavaly nyáron a Népszabadság is közölt riportot Szűcs Paula és Pászti Csaba kecskeméti úszómesterek ügyéről, akiket még 2008-ban bocsátottak el a városi önkormányzat tulajdonában lévő nonprofit cégtől, amelynek nevét időközben Kecskeméti Sportlétesítményeket Működtető Kht.-ről Hírös Sport Kft.-re változtatták. A férfi úszómester, a nő műszakvezető úszómester volt a munkahelyén. A három gyermekét egyedül nevelő Szűcs Paula műszakvezető úszómesterként több tízezer forinttal kevesebbet kapott, mint a hasonló beosztásban dolgozó férfi kollégái. Ő ezt a neme miatti hátrányos megkülönböztetésnek tartotta. Nem tett bejelentést, csak tudakozódott az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, hogy jogos-e a fizetésében megmutatkozó hátrány – de a munkahelyén megtudták, és átszervezésre hivatkozva elbocsátották. Pászti Csaba a Dél-Alföldi Munkaügyi Felügyelőségen tett bejelentést, mert törvénysértő módon nem fizették ki a hétköznapokra eső fizetett ünnepekre esedékes bérüket – ő ennek tulajdonítja, hogy az utcára került.

Lassan öt éve ennek, és még mindig tartanak a munkaügyi pereik. Más sorstársaikkal együtt azért alapították az egyesületet, mert úgy tapasztalták: hiába foglalták törvénybe az egyenlő bánásmód kötelességét, annak rendkívül nehéz érvényt szerezni. Szűcs Paula esetében például a munkaügyi bíróság sem mérlegelte, hogy miért kaphatott azonos munkáért tízezrekkel alacsonyabb bért. A jogvitának ez a része felülvizsgálati eljárással a Kúriára került, amely új eljárásra utasította az elsőfokú munkaügyi bíróságot. Pászti Csaba Egyenlő munkáért egyenlő bért! feliratú vásznat is kifeszített a demonstráción, tiltakozva az ellen, hogy alacsonyabb beosztású és kisebb fizetésű embereket osztanak be olyan munkakörbe, amely nagy felelősséggel jár, több képzettséget igényelne, de jobban meg is kellene fizetni.

Az egyesület tagjai Orbán Viktor beszédére utalva írták a transzparensükre a "Mi is olyan országot építünk, ahol senkit sem különböztetnek meg hátrányosan a neme stb. miatt" jelszót. A szervezetben vannak hallássérültek, akiket a nyílt munkaerőpiacon hátrányosan megkülönböztetnek, miközben a folyamatos felülvizsgálatokon azokat is visszakényszerítik közülük erre a kíméletlen munkaerőpiacra, akik korábban rokkantnyugdíjat kaptak.
Vannak mozgássérült tagjaik, akiket úgyszintén hátrányok érnek – nemcsak munkavállaláskor, hanem a szolgáltatások igénybe vételekor is. Az egyesület tagjai különösen felháborítónak tartják, hogy sokan azért kerülnek hátrányba, mert gyermekeket nevelnek, vagy mert teherbe esnek, egyáltalán gyermekvállalást terveznek, és ez kitudódik róluk. Másokat az életkoruk miatt ér hátrányos megkülönböztetés; megint másokat azért, mert kiállnak a jogaikért, vagy részt vesznek az érdekképviseleti szervezetek munkájában. A demonstrációval arra is szerették volna felhívni a figyelmet, hogy hiába a jog, hiába a miniszterelnöki lózungok, egy megfélemlített országban, ahol saját jogaikért is kevesen mernek kiállni, a diszkrimináció szinte mindenütt jelen van, létezését a hatóságok előtt mégis szinte lehetetlen bebizonyítani.
                
    

Kecskeméti Fürdő előtti demonstráció
Kecskeméti Fürdő előtti demonstráció
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.